Hirdessen itt

Megszavazta a parlament: nem büntethető a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítás


Az eddig érvényben lévő Btk. szerint rágalmazásért akár két évre is elítélhették az állítót.


Megszavazta a parlament a Fidesz javaslatát kedden, amely alapján enyhítenek a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítások büntethetőségén – írta meg a Telex. Az előterjesztést 129 igen és 57 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés.

A jövőben akkor nem lesz büntethető a rágalmazás és a becsületsértés, ha egy sajtótermékben mindaz a közügyek szabad megvitatása közben történik, addig amíg az állítás „nyilvánvalóan és súlyosan” nem sérti valaki emberi méltóságát.

A módosítás csak a sajtóban megjelent cikkekre vonatkozik, ha valaki blogokon, Facebookon vagy hasonló oldalakon csinálja, az továbbra is büntethető marad.

Az indoklás szerint a módosítás a sajtó dekriminalizációját biztosítja, „a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések