A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Konzervatív zsidó kihívója lehet London muszlim főpolgármesterének


Daniel Korski reméli, hogy elnyeri a konzervatív jelölést, hogy ő legyen Sadiq Khan kihívója.

A 48 éves Korski szülei az 1960-as években menekültek el Lengyelországból. Dán bevándorlóként 1997-ben költözött az Egyesült Királyságba, hogy megvalósítsa a „londoni álmot”. Jelenleg a New London Synagogue tagja és a Jewish Leadership Council (Zsidó Vezetői Tanács) egyik alelnöke. A hitét magánügynek tekinti, és „nem része a politikájának”, de hozzátette, hogy rendkívül büszke arra, hogy zsidó”.

Elmondása szerint az a célja, hogy csökkentse a főváros társadalmi megosztottságát. Hozzátette, hogy ellenzi a londoni ultraalacsony károsanyag-kibocsátású zóna kiterjesztését, amely a főváros egyes részeire behajtva díjat vet ki a régebbi, környezetszennyezőbb járművekre, de ígéretet tett arra is, hogy több lakást építene, növelné a rendőrség létszámát, és külön forrásokat fordítana a jelenleg alulfinanszírozott bűnüldözés problémájának megoldására.

Laptopokat lopnak el, a kerékpárokat állandóan elviszik, és a rendőrök nem törődnek vele”

– mutatott rá a helyzet komorságára Korski.

Mint arra a Neokohn is rámutat: a konzervatívok jelöltjét, aki a jövő évi választásokon kihívója lesz Sadiq Khan munkáspárti polgármesternek, még az idén választja meg a párt 30 ezer londoni tagja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések