Hirdessen itt

Kim Kardashian és Kanye West lánya még csak 9 éves, de már milliókat aggatnak rá


North West édesanyja révén az egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező fiatal lett a TikTokon, illetve családtagjaihoz hasonlóan őt is olyan holmikban látni, amelyeket nem sokan engedhetnek meg maguknak. Az általa hordott, 100 ezer forintot érő Dior napszemüveg pedig még csak nem is a jéghegy csúcsa.


Kim Kardashian és Kanye West legidősebb gyermeke, az idén 10. életévét betöltőt North West igazi divatdiktátorrá avanzsált, akinek mindennapjait az édesanyjával együtt működtetett TikTok-oldalán milliók követik nyomon. Kevés gyermek van a világon, aki hasonló körülmények között él, mint West. Édesanyjának a becslések szerint már több mint 1 milliárd dollárra, azaz jelenlegi árfolyamon 347,7 milliárd forintra rúgó vagyona van, míg édesapjának 400 millió dollár, vagyis körülbelül 139 milliárd forint ül a a bankszámláján. A Kardashian család híres arról, hogy nem vetik meg a drága holmikat, köztük az akár 85 millió forintba kerülő Birkin táskákat vagy a még ennél is drágább Bentley autókat.

A fényűzésből pedig a família ifjabb tagjainak is kijut, akik a jólétbe beleszületve az utóbbi években már nem egy luxusmárka termékeiben voltak láthatóak. Tekintve, hogy North West egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közösségi felületeken – már-már túlszárnyalva családtagjait –, Kim Kardashian több eseményre is magával viszi őt, így nagyobb betekintést nyerhetünk abba, Kardashianéknál mennyibe is kerül egy ruhatár összeállítása a gyerekek részére.

Milliós kabát, százezres napszemüveg

Május 13-án a Los Angeles Lakers meccsén jelent meg együtt anya és lánya. North West a jeles alkalomból pedig egy, a Palace Skateboards és a Gucci együttműködéséből származó bőrkabátot viselt, amelynek jelenleg 20 ezer dollár, vagyis körülbelül hétmillió forint a vételára. Emellett felvett még egy Lakers mezt (amihez már akár 10 ezer forintért hozzá lehet jutni), egy Balenciaga farmert (aminek a neten fellelhető adatok szerint minimum 300 ezer forintba kellett kerülnie), illetve egy Nike edzőcipőt, aminek a kezdőára 40 ezer forint körül lehet. Hasonló szerelésben jelent meg a múlt szombaton is egy újabb Lakers-meccsen, viszont akkor nem az öltözékén, hanem a táskáján akadt meg a hozzáértők szeme.

A 9 éves lánynál egy Louis Vuitton táskát lehetett látni, amiről a szakértők úgy vélik, egy igen ritka darab lehet, ami a divatház 2019-es tavaszi–nyári kollekciójához tartozott. Ezen okból kifolyólag pedig már az ára is 1,1 millió forintig szökött fel, viszont még így sem ez a legdrágább táska, ami North West tulajdonában van. Korábban már készített egy videót a TikTokra – pontosabban élőben jelentkezett be a felületen, amitől édesanyja nem repesett az örömtől –, amelyben bemutatta a követőknek, milyen táskákkal is rendelkezik. Köztük voltak olyan darabok, amelyeknek értéke az 5000 dollárt, azaz 1,7 millió forintot is eléri.


North West a közelmúltban azzal hívta fel magára különösen a figyelmet, hogy a MET-gálát megelőzően édesanyjával kapták őt lencsevégre, akivel tetőtől talpig Chanelbe öltöztek. A gála tematikája ugyanis idén Karl Lagerfeld volt, aki 1983-tól haláláig a Chanel divattervezőjeként dolgozott. A fiatal lány a New York-i Ritz Hotelből kilépve többek között egy 3500 dollárt, vagyis 1,2 millió forintot érő Chanel táskával volt látható – nem beszélve a többi vintage darabról. Az előbbiek mellett pedig North West birtokában van még többek között:

👉 egy 6000 dolláros (2 millió forintos), telefontartóként funkcionáló kis táska,
👉 290 dolláros (100 ezer forintos) Dior napszemüveg,
👉 3500 dolláros (1,2 millió forintos), rózsaszín kristályokkal kirakott Prada kézitáska,
👉 895 dolláros (310 ezer forintos) Hello Kitty x Judith Leiber kézitáska,
👉 905 dolláros (314 ezer forintos) Olympia Le-Tan táska,
👉 ritkasága miatt ma már 10 ezer dollárt (3,4 millió forintot) érő Pastelle kabát.

A legdrágább ruhát viselte

Kim Kardashian az idei MET-gálára a Marilyn Monroe által először 1962-ben viselt ruhát vette fel, ami miatt le is kellett dobnia néhány kilót. A különleges ruhaválasztás hatalmas felháborodást keltett a rajongók körében, mivel többek szerint megszentségtelenítette a darabot. Egyesek ezt arra alapozták, hogy a két nő nem azonos alkatú, így a ruha egyértelműen Monroe-ra lett szabva. A gála után elterjedtek olyan híresztelések is, hogy Kardashian tönkretette a ruhát, ám végül tisztázták a helyzetet, miszerint erről szó sincs.

Az eredetileg Jean Louis által tervezett darab a világ legdrágább ruhája. 2016-ban a Ripley's Believe It or Not eladta közel 5 millió dollárért, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 1,7 milliárd forintért, ám továbbra is az orlandói Ripley múzeumban tekinthető meg. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések