Hirdessen itt

Elmarad az 50 órásra tervezett német vasutassztrájk


Elmarad Németországban a vasárnapra meghirdetett vasutassztrájk, miután a szakszervezet és a német állami vasúttársaság (Deutsche Bahn) megállapodott egymással – írja a Kurier.

A figyelmeztető sztrájk 50 órán keresztül, vasárnap este 10 órától kedd éjfélig tartott volna. A munkabeszüntetés miatt a Deutsche Bahn és más társaságok távolsági forgalma teljesen szünetelt volna, de a helyi forgalmat is érintette volna a sztrájk.

A közlekedési szektor több különböző szakszervezete hónapok óta tárgyal a munkáltatókkal, aminek eredményeként sorozatos sztrájkok zajlottak többek között a tömegközlekedésben és a repülőtereken. A Hessenschau beszámolója szerint a Deutsche Bahnnak és a szakszervezetnek (EVG) sikerült megegyeznie a bíróságon. Az EVG ezután azt közölte, hogy mégsem tartja meg az 50 órás sztrájkot.

A Deutsche Bahn azonban arra hívta fel a figyelmet az oldalán, hogy a megegyezés ellenére lehetnek fennakadások a következő napokban.

A német sztrájk több magyar járatot is érint, illetve érintett volna, ezekre korábban a MÁV is figyelmeztetett. Arról külön érdemes tájékozódni, hogy a mostani bejelentés hogyan érinti ezeket a járatokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések