Hirdessen itt

Újabb határrendészeket vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények gyanújával


Az üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban újabb öt határrendész és két civil személy őrizetét rendelték el a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

A megalapozott gyanú lényege szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el azzal, hogy az átkelőhelyen átutazóktól vesztegetési pénzt fogadtak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között elosztották

– írták.

A közlemény szerint az ügyészség a március 7-én tartott bűnügyi akció után hétfőn kilenc helyszínen “újabb összehangolt eljárási cselekményeket folytat, amelynek célja részben bizonyítási eszközök megszerzése, részben pedig vagyonelkobzás alá eső vagyon megtalálása és biztosítása”.

Az összehangolt akcióban az ügyészség felkérésére részt vesz a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, továbbá a Hajdú-Bihar, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság állománya.

A nyomozás korábbi szakaszában gyanúsítottként kihallgatott személyek közül két fő bűnügyi felügyeletét és további 16 hivatalos személy letartóztatását rendelte el a bíróság, amely utóbbi kényszerintézkedést ügyészi indítványra három hónappal hosszabbított meg a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa

– zárul az ügyészség közleménye.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések