Hirdessen itt

Milliós fizetéssel várják a dolgozókat a Balatonnál, de ez sem elég


A Turizmus Konjunktúra Index friss jelentése szerint már toborozzák a munkaerőt a Balatonnál lévő vendéglátó egységek a nyári szezonra. Turisztikai szakértők nemrég elárulták, hogy várható-e ismét munkaerőhiány, és tényleg lehet-e milliókat keresni nyári munkával.

Munkaerőhiány mindig van, idén is lesz –  mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Ő abban látja a legnagyobb problémát, hogy a szezonális munkáknál a dolgozók szükségszerűen kimaradnak az állandó munkahelyükről.

A megoldást abban látná, ha „csak olyan atipikus foglalkoztatottakat alkalmaznának, akik csak szezonálisan vehetők fel”.

Arra a kérdésre, hogy valóban lehetséges-e nagyon jól fizető munkát találni a Balatonnál, Kovács László így felelt: „Lehet sok százezer forintot keresni a Balatonnál, csak azt vagyunk hajlamosak elfelejteni, hogy meg is kell érte dolgozni: ez 10-12, vagy annál is több munkaórát jelent naponta, amit azért nem bír mindenki.”

Megfizetik, és meg is fizetnék a vállalkozók azokat a vendéglátóiparban, akik ezt végig képesek csinálni, de nehéz találni ilyen dolgozót, és egyre nehezebb is lesz

– tette hozzá.

Gyurácz Tibor, a Humán Centrum szakértője nem számít akkora munkaerőhiányra, mint a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. 

A Pénzcentrumnak elmondta, hogy bár valóban lesz munkaerőhiány, kisebb mértékű lesz, mint a korábbi években. „Ennek leginkább az az oka, hogy sok szolgáltató esett ki a rendszerből. A kereslet picit tehát csökken, munkavállaló biztosan nem lett több” – magyarázta Gyurácz Tibor.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy akik rendesen bánnak a munkaerővel, azokhoz az idén is visszatérnek majd a munkavállalók a nyári szezonra. Azt is elmondta, hogy valóban sokat kell dolgozni, és egyre kevésbé lehet azt érezni a fiatalokon, hogy ebben a szektorban akarnának tevékenykedni.

Ideiglenesen biztosan elő fog állni olyan helyzet, hogy nem mindenütt lesz mindig elégséges számú munkavállaló

– jegyezte meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések