A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Felakasztotta magát az iskolai mészárlást tervező 17 éves miskolci fiú, de megmentették


Még időben rátaláltak, és mentőt hívtak hozzá. 

Öngyilkosságot kísérelt meg az a 17 éves miskolci fiú, aki akit azért fogott el múlt csütörtökön a Terrorelhárítási Központ (TEK), mert a gyanú szerint iskolai lövöldözést tervezett, ötven diákkal akart végezni.

A Blikk értesülései szerint a tinédzsert nevelőintézetbe helyezték, ahol  lepedőket font össze, majd a radiátorhoz kötve felakasztotta magát. A nevelők azonban időben rátalálak, így ki tudták hívni hozzá a mentőket.

A fiút az Interpol jelzése után kapták el, és kiderült, hogy valóban fegyvert akart vásárolni, lövészklubokba is eljárt volna tökéletesíteni a tudását. Emellett rendszeresen olvasott olyan weboldalakat, ahol az Egyesült Államokban történt lövöldözésekről számoltak be.

Az ügyészség szerint a fiú a kihallgatásán tagadta az emberölés előkészületét. Azt mondta, nem akart senkit sem megölni, és fegyvert sem akart szerezni. Saját maga közölte, hogy pszichés problémákkal küzd, és szerinte erre vezethetők vissza a bejegyzései.

A vádhatóság szerint ugyanakkor a fiú azt is vázolta, hogyan tervezett behatolni az iskolaépületbe, és úgy tervezte, saját magával is végez a gyilkosságok után. A fiú édesanyja korábban a Blikknek azt nyilatkozta, hogy a gyerekét kiskorától érdekelték a fegyverek, beilleszkedési szavarral is küzdött, de nem volt veszélyes másokra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések