Hirdessen itt

A Wizz Air szerdán Berlinben hagyta Magyarországra tartó utasait, a cég kártalanítást ígér


A Wizz Air április 5-én Berlin és Budapest között közlekedő járata közvetett okból, rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott felszállni. 

A repülőgép, mely az utasokat Magyarországra szállította volna, előzőleg az Iași Nemzetközi Repülőtéren ragadt, ahol hózivatar akadályozta meg a felszállást.

A légitársaság helyettesítő gépet küldött a berlini repülőtérre, amely sikeresen meg is érkezett, azonban már nem volt lehetősége a létesítmény bezárása előtt elindulnia az utasokkal Budapestre. Ennek következtében a Berlin-Budapest járat leghamarabb a mai napon, április 6-án, várhatóan délben tud felszállni” – írta  a Wizz Air reagálva arra, hogy szerdán a Wizz Air 14:45-ös berlini járata nem indult el időben. Az utasok először azt az információt kapták, hogy 22:40-kor száll fel a gép, de végül egyórányi várakozás után le kellett szállniuk a gépről, a járatot pedig törölték.

Az utasokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kártalanítja a légitársaság, ennek mértékének vizsgálata a napokban elkezdődik. A Wizz Air elnézést kér minden érintett utastól a kellemetlenségekért.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések