Hirdessen itt

Ukrán parancsnok: Hamarosan ellentámadást indítunk az oroszok ellen


Az új nyugati fegyverszállítmányok bevetésével kívánnak visszavágni az oroszoknak. 

A már négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a „nagyon közeli jövőben" ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – mondta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csütörtökön.

A kelet-ukrajnai Bahmut elfoglalására törekvő Wagner csoport jelentősen meggyengült, és fogy az ereje. Hamarosan ki is használjuk ezt a lehetőséget”

– közölte Szirszkij a Telegramon, felidézve a tavalyi év ukrán ellentámadásait, amelyek jelentős területek visszafoglalása révén fordulópontokat hoztak a háború menetében. Szirszkij egyike volt azoknak a legmagasabb rangú parancsnokoknak, akik a tavalyi ukrán ellentámadás stratégiáját kidolgozták. Az offenzíva során az ukrán hadsereg visszaverte a Kijev elleni orosz támadást, és visszavetette az orosz erőket Kelet-Ukrajnában 2022 második felében.

Az ukrajnai frontvonalak nagyrészt megmerevedtek tavaly november óta, amikor az ukrán erők végrehajtották utolsó nagyobb offenzívájukat. Azóta az orosz hadsereg több százezer frissen besorozott tartalékost küldött a frontra, de jelentősebb sikereket nem tudott elérni. Az utóbbi időben a Donyeck megyei Bahmutért folynak a legádázabb harcok. Egy ideig úgy tűnt, az ukrán erők kénytelenek lesznek feladni a várost, de végül mégsem vonultak ki.

A tájékoztatás szerint Kijev azt tervezi, hogy az új nyugati fegyverszállítmányok bevetésével, erőteljes ellentámadásba lendül.

A tavalyi sikeres offenzívákat azt követően tudták megindítani, hogy az orosz hadsereg kimerítette erőit egy-egy nagyobb csata után Kelet-Ukrajnában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések