A sima lángos ára 650 forintról 950 forint lett (ez 46 százalékos emelkedés), a sajtos 990 forint helyett 1350-be kerül (+36 százalék), míg a sajtos-tejfölös ára 1250 forintról 1550-re emelkedett (+24 százalék). Az ukrán propagandaoldal szerint az egyik hely tulajdonosa azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy további 10 százalékkal drágulnak a nyári szezonig. 


Állítólag több lángosozó üzemeltetőjével beszéltek, akik idén még nem nyitottak ki, és egyelőre nagyon bizonytalanok, milyen árat kérjenek.

Ezek alapján azt írják: idén nehezen lehet majd sima lángost kapni 900 forint alatt, a sajtos-tejfölös ára pedig akár a 2000 forintot is elérheti majd (az egyik megkérdezettnél már tavaly 1880 volt egy ilyen).

A Telex szerint egy keszthelyi, az üzletét retró lángosozóként jellemző vendéglátós azt mondta: május elején tervez nyitni, még egyetlen beszállítójával sem beszélt, illetve a területbérleti szerződést sem újította meg (ami évente 15 százalékkal szokott drágulni). Ő azt saccolta, hogy a sima lángos tavalyi 700 forintos árát 900-ra emelik, a legnépszerűbb sajtos-tejfölösét pedig 1500-ról nagyjából 1900-ra.

Hasonló mértékű, 20-30 százalékos emelést tart elképzelhetőnek egy balatonlellei lángosos is, mondván: „nagykereskedőnél 30 százalékos áremelés volt tavalyhoz képest, az árakat muszáj lesz ahhoz igazítanunk". Egy alsóörsi, már megnyitott büfében viszont idén most ugyanúgy 1000 forint a sima lángos, mint tavaly, bár a sajtos-tejfölös 200 forinttal 1700-ra drágult.