Hirdessen itt

Szokatlan húzás az MSZP-től: Komjáthi Imre és Molnár Zsolt Székelyföldön avattak kopjafát


Amíg Kunhalmi Pesterzsébeten mondott beszédet a baloldali hagyományokhoz képest szokatlan módon ünnepli március 15-ét az MSZP társelnöke Komjáthi Imre, illetve a szocialisták pártigazgatója, Molnár Zsolt. A két politikus a székelyföldi Nyergestetőn állít kopjafát a nemzeti ünnepen − értesült a Magyar Nemzet. 


A választás nyilván nem véletlen, a Hargita megyében található Nyergestető ugyanis leginkább az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó, véres székelyföldi csatájának színhelyeként ismert.

Tény, hogy Molnár Zsolt már tavaly májusban, a Mandinernek adott interjújában is hangoztatta, hogy „a szocialista párt önálló, szociáldemokrata és baloldali közösség, nemzeti öntudattal, a határon túli magyarságért érzett és vállalt felelősséggel”. Kérdés ugyanakkor, hogy mindez jóvá teheti-e valaha, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP „ősbűnét”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések