Újabb korlátozásokat vezettek be a drónokra Szlovákiában. A szerkezeteket katonai repterektől csak 5,6 kilométerrel arrább lehet alkalmazni. A szabályszegő berendezéseket - ha nem elérhető az irányítójuk - akár le is lőhetik a hatóságok.
Nem lett egyszerűbb dróntulajdonosok élete Szlovákiában. Mint a pozsonyi Új Szó cikkéből kiderül, azokat a mozzanatokat, melyek nem teljesítik az 5,6 kilométeres minimumtávolságot bármely katonai légikikötő referenciapontjától, illetve több mint harminc méterrel a felszín fölött történnek, az adott objektum irányítótornyával kell előre egyeztetni.
Aki ennél közelebb szeretne menni, annak egy dokumentumot kell kitöltenie, sőt, a reptetése előtt negyed órával, illetve zárultakor rögvest köteles fölhívni a légiirányítást. A szabályok a szliácsi (Sliač), malackai (Malacky) és eperjesi objektumokra és azok környékére vonatkoznak.
A Szlovák Köztársaság fegyveres erőiről szóló törvénymódosítás alapján az illetékesek különböző haditechnikai eszközöket, azaz akár fegyvereket is alkalmazhatnak a drónok szárnyalásának megszakítására. Természetesen erre csak akkor kerülhet sor, ha a hatóságok nem képesek föllelni az irányító személyt vagy ha a felszólítás és a figyelmeztetés az adott körülmények miatt nem kivitelezhető.
A szabályok megsértése háromszáztól ötszáz euróig terjedő pénzbírsággal büntethető.
0 Megjegyzések