A színésznő egy csodás hírt osztott meg követőivel a közösségi oldalán
A színésznő elárulta, hogy első gyermeküket várják a férjével, Bader Shammassal.
Nagyon izgatottak vagyunk a gyermekünk érkezése miatt, és alig várjuk életünk következő fejezetét – nyilatkozta a 36 éves Lohan – írta meg a blikk
A színésznőről utoljára február 9-én készült lesifotó, ám akkor Lohan bő ruhát viselt, amely eltakarta a kerek pocakját.
2016-ban azt mondta a Vanity Fairnek, minden vágya, hogy édesanya legyen, s ez az álma rövidesen valóra is válik.
A családalapítás gondolata már egy ideje foglalkoztatta, emellett szeretne könyvet írni, jótékonykodni és gyerekekkel foglalkozni is.
A színésznő egyébként már Londonban él, és elmondása szerint már nem érzi magán azt a nyomást, mint korábban – olvasható a Daily Mail oldalán.
0 Megjegyzések