13 millió eurós, azaz több mint 5,1 milliárd forintos irányáron ismét piacra dobta mocsai luxusbirtokát a börtönbüntetésre ítélt Lagzi Lajcsi - szúrta ki a Pénzcentrum.
Lassan 7 éve, letartóztatása után határozta el magát először Lagzi Lajcsi, hogy eladja mocsai birtokát. Mint arról itt a Pénzcentrumon is beszámoltunk, akkor 2,6 milliárd forintnyi euró volt az irányár, viszont a tranzakció nem jöhetett létre, hiszen a kúriát egy időre bűnügyi zár alá vették.
Aztán 2022-ben reppent fel újra a hír, hogy válása után Lagzi Lajcsi teljesen felszámolja korábbi életét, melynek keretében ismét piacra dobta mocsai luxusbirtokát. Akkor arról írtunk, hogy a mulatóssztár 10 millió eurót, azaz akkori forintárfolyamon közel 3,6 milliárd forintot szeretett volna kapni a 2000 négyzetméteres, 30 szobás kúriáért.
Felbecsülhetetlen értékkel bír számomra, a gyerekeket ide hoztuk haza a születésük után a kórházból, itt nőttek fel. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer eladom, nehéz döntés is volt, de a magánéletemben lezárult egy nagy fejezet, és úgy érzem, ahhoz, hogy tiszta lappal kezdjek új fejezetet, ez is hozzátartozik. A gyerekekkel természetesen egyeztettem, közösen hoztuk meg a döntést
- kommentálta tavaly év elején a hírt Lagzi Lajcsi.
A zenész akkor azt is elárulta, hogy nehéz szívvel válik meg a birtoktól. Azt viszont hozzátette, egy részét azért mégis megtartja magának: „A birtokból 8000 négyzetmétert megtartunk, ezt már le is választottuk, önálló bejárata van, és egy családi lakóparkot építünk.” Nem sokkal később azonban ezen ingatlanok több részre osztva felkerültek különböző ingatlanhirdetési portálokra. A szétdarabolt majorságot akkor 60, 165, illetve 250 milliós irányáron hirdették vagyis együttesen 475 millió forintért.
Azóta viszont nem volt hír arról, hogy Lagzi Lajcsi sikerrel értékesítette volna a kúriát, és most a Pénzcentrum kiszúrta, hogy a börtönbüntetésre ítélt zenész ismét piacra dobta az egykori Esterházy-kúriát. Mint az a hirdetésből kiderül, a friss irányár 13 millió euró, vagyis mai forintárfolyamon 5 milliárd 128,5 millió forint. Ezért az összegért az egész birtokot viheti a vevő, tehát a 13061 négyzetméteren elterülő fő- és melléképületeket, a több mint 100 éves ősparkot és a 120 hektáros tavat is.
Az ingatlanhirdetésben foglaltak szerint a kúria "páratlan befektetési lehetőség", hiszen, mint írják, ez "Magyarország talán legnagyobb egybefüggő birtok együttese". Ennek némileg ellent mond, hogy évek óta sikertelenül árulja az ingatlant Lagzi Lajcsi. A Pénzcentrum megkeresésére Futó Péter, a Portfolio ingatlanpiaci elemzője azt is elmondta, hogy valóbean nem lesz könnyű dolga a mulatóslegendának, hiszen az elmúlt hónapokban az országban általánosan csökkent a lakáspiaci kereslet.
Hozzátette: "A magas infláció hatására beindult kamatemelések nehezítik a hitellel történő vásárlást, miközben az állampapírokkal elérhető hozamok többszörösen meghaladják a lakáskiadással elérhető hozamszinteket."
Éppen ezért mind a befektetők, mind a saját célra vásárlók sok esetben kivárnak. Az eladók viszont egyelőre nem hajlandók engedni az árból, ami a tranzakciószámok jelentős visszaesését eredményezte. A fenti ingatlan is jó példája ennek, a 2,75 millió forintos négyzetméterár ugyanis egy-két budai, vagy belvárosi kerület legjobb elhelyezkedésű, legmagasabb műszaki színvonalú lakóingatlanát leszámítva sehol nem reális ma Magyarországon
- fogalmazott Futó Péter.
Úgy látszik amúgy, hogy a börtönbüntetését hamarosan megkezdő zenészlegenda teljesen felszámolja ingatlanvagyonát. Nemrég piacra dobta a budai Sas-hegyen fekvő luxusházát is. Mint fogalmazott, "nem vertem a mellemet, hogy van a Sas-hegyen egy házam. Most sem verem. El akarom adni, mert úgy alakult a helyzet."
0 Megjegyzések