Az oktatási intézményekben már máskor is előfordult, hogy szándékosan megkülönböztették a fehéreket
Az egyetem egyik posztgraduális képzéseket támogató programjával kapcsolatban rasszizmussal vádolták meg az oktatási intézményt, ugyanis kiderült, hogy blokkolták a fehér munkásosztálybeli fiatalok jelentkezését – írta a V4NA.
Egy posztgraduális projekt kezdetben kizárta a fehér diákokat a jelentkezők köréből a Cambridge Egyetemen. A program hat hétig ingyenes szállást kínált volna az egyetemen, valamint heti 35 órában gyakornoki fizetést, amíg a hallgatók kutatási ismereteket tanulnak.
A The Telegraph beszámolója szerint az egyetem oktatóinak azt mondták, hogy a programot a hagyományos kutatásintenzív egyetemeken tanuló fekete, pakisztáni, bangladesi vagy brit-pakisztáni, brit-bangladesi másod- vagy harmadéves hallgatók számára hirdetik meg, akik 2024-ben tervezik tanulmányaik folytatását.
Miután az újság megkereste az egyetemet azzal kapcsolatban, hogy miért nem vették figyelembe a munkásosztálybeli fehér diákokat, annak ellenére, hogy az elitegyetemen jelentős alulreprezentáltságuk tapasztalható, az oktatási intézmény közölte, hogy mostantól egy szélesebb, társadalmi-gazdasági tényezők által meghatározott csoport, köztük a fehér munkásosztálybeliek is jelentkezhetnek a programra.
David Abulafia professzor a Gonville and Caius College munkatársa azt mondta, „Jó, hogy a programot úgy kalibrálták újra, hogy a faji hovatartozás helyett a hátrányos helyzet legyen a kritérium. A faji kritérium úgy tűnt, hogy a nem fehér diákok automatikusan hátrányos helyzetűek. Nem rasszista ez egy kicsit?”
Dr. James Orr, a Cambridge egyik oktatója hozzátette:
„Bár az ötlet kiváló, egy ilyen lehetőségnek minden bizonnyal mindenki számára elérhetőnek kellene lennie érdemek és szükségletek, nem pedig etnikai háttér alapján. Az etnikai kisebbségekhez tartozó egyetemi hallgatóknak nincs szükségük az egyetem segítő kezére ahhoz, hogy tovább léphessenek a doktori képzésben. Ha a döntést valóban visszavonták, az adminisztrációt dicséret illeti, amiért helyesen cselekedett.”
A The Telegraph által közzétett adatok szerint 2021-ben Cambridge-ben a posztgraduális képzésekre a legtöbb jelentkezést a fehér származású diákok tették ki, 38,9 százalékkal, őket követik a kínai diákok 23,1 százalékkal és az indiai diákok 8,8 százalékkal.
Ha azonban azt nézzük, hogy kiknek kínálnak ténylegesen helyet az ilyen programokon, akkor a vegyes rasszú karibi diákok állnak az élen az ajánlatok 75 százalékával, őket követik az indiaiak 61,7 százalékkal, a harmadik helyen pedig a fehér diákok állnak 61,4 százalékkal. Annak ellenére, hogy a fehéreket gyakran vádolják azzal, hogy a fehér kiváltságok előnyeit élvezik.
Az oktatási minisztérium tavaly feltárta, hogy a történelem során először fordult elő, hogy a fehér diákok az Egyesült Királyság legjobb egyetemeire való felvételt illetően elmaradtak az ország összes többi jelentős etnikai csoportjától.
Megállapították, hogy a fehér diákok mindössze 10,5 százaléka jutott be tavaly a legjobb egyetemekre, szemben a fekete bőrűek 10,7 százalékával, a kevert rasszúak 13,4 százalékával, az ázsiai diákok 15,6 százalékával és a kínai diákok 40,7 százalékával.
A csökkenés a munkásosztálybeli fehér férfiak körében volt a legszembetűnőbb, akiknek már csak 13 százaléka kezd egyetemre járni. Ez a legalacsonyabb arány minden demográfiai csoport közül. A felsőoktatásba belépő fehér férfiak száma pedig 2014 óta tíz százalékkal csökkent, miközben az ázsiai férfiak száma 26 százalékkal, az ázsiai nőké pedig 39 százalékkal nőtt.
Az oktatási intézményekben már máskor is előfordult, hogy szándékosan diszkriminálták a fehéreket. Sőt, vannak olyan pedagógusok, akiket a fehérségük miatt zaklattak diákok.
A svédországi Stockholm egyik külvárosi iskolájában egy tanárnő arról számolt be, hogy rendszeresen zaklatják és sértegetik a diákok, és hogy egyes szülők még a megbeszélésekre is golyóálló mellényben jelennek meg, mivel a környéken gyakori a fegyveres erőszak.
„Fontolóra vettem, hogy védőmellényt viseljek, mert már mindenki más ilyet használ”
–mondta a tanár.
A tanárnő szerint a kollégái mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. Elmondta, hogy a diákok gyakran mocskosnak nevezik őt. „A piszkos alatt azt értik, hogy fehér vagyok és keresztény. Nem érnek hozzám, mert piszkos vagyok, és ordítanak velem.”
Svédország mellett Franciaország középső részén lévő Poitiers egyetemén is történt rasszista támadás, az esetről felvétel is készült. A videón látszik, amint egy felindult diák másokat inzultál, egyre ingerültebben.
Amaury Brelet on Twitter: "🔴 "Tu veux que je te donne un coup dans la gueule? Parce que c'est une fille je peux pas la taper? Un raciste il mange une droite et il ferme sa gueule. Moi je suis pas tolérant"Un militant de l'UNEF agresse, menace et traite une militante de l'UNI de "sale blanche" à Poitiers pic.twitter.com/EfvOwA58xu / Twitter"
🔴 "Tu veux que je te donne un coup dans la gueule? Parce que c'est une fille je peux pas la taper? Un raciste il mange une droite et il ferme sa gueule.
Az egyik egyetemista szóvá tette a fiatalembernek, hogy hozzá sem szólt, mégis követi őt a fiú és mocskos fehérnek nevezte. A fiú erre kerek perec megkérdezte a lányt, hogy azt akarja-e, hogy megüsse, majd a körülöttük állóknak kifejtette, hogy attól még, hogy egy lánnyal van dolga, nem azt jelenti, hogy nem ütheti meg.
Mikor felhívták rá a figyelmét, hogy épp tanúk előtt fenyegetett meg veréssel egy lányt, a fiatalember azt felelte, hogy ő nem toleráns, ezt követően pedig arab nyelven kezdett beszélni és megfenyegette vitapartnerét.
A történtekről beszámoló Valeurs actuelles nevű lap munkatársa, Amaury Brelet a Twitteren hívta fel a figyelmet arra, hogy az Uni diákszervezet egyik inzultált tagja, Maxime Brunet elmondása alapján ezért sértegette őket a felvételen szereplő diák, mert az egyetemen terjesztették nézeteiket. Brunet azt is mondta, hogy mocskos fehéreknek és fasisztának nevezte őket a fiú.
Amaury Brelet on Twitter: "🔴 "Tu veux que je te donne un coup dans la gueule? Parce que c'est une fille je peux pas la taper? Un raciste il mange une droite et il ferme sa gueule. Moi je suis pas tolérant"Un militant de l'UNEF agresse, menace et traite une militante de l'UNI de "sale blanche" à Poitiers pic.twitter.com/EfvOwA58xu / Twitter"
🔴 "Tu veux que je te donne un coup dans la gueule? Parce que c'est une fille je peux pas la taper? Un raciste il mange une droite et il ferme sa gueule.
A Valeurs actuelles cikkéből kiderül, hogy az agresszív diák a szélsőbaloldali Új Antikapitalista Párt (NPA) tagja és az UNEF baloldali diákszervezet aktivistája. Maxime Brunet a lapnak elárulta, hogy a fiatalember nem csak a videón szereplő lányt sértegette, hanem másokat, többek közt őt is, szintén rasszista jelzőkkel illette.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a baloldali UNEF diákszervezet valamelyik tagja kifejezetten kirekesztően viselkedett a fehér hallgatókkal szemben.
2021 márciusában nagy felháborodást keltett, hogy az UNEF olyan gyűléseket rendezett, amelyeknek az volt a célja, hogy összehozza és segítse azokat, akik valamilyen formában rasszizmus, illetve kirekesztés áldozataivá váltak, ám épp a kirekesztettekből váltak a kirekesztők, ugyanis a fent említett összejövetelekre nem engedték be a fehér hallgatókat.
Az UNEF elnöke, Mélanie Luce egy interjúban a riporter kérdésére beismerte, hogy valóban történt diszkrimináció a szervezet részéről.
0 Megjegyzések