A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gyurcsányék Brüsszelhez igazítják álláspontjukat, nem a béke pártján állnak


A Demokratikus Koalíció egy hétpontos határozatot kíván az Országgyűlés elé terjeszteni, amivel a szakértők szerint az Egyesült Államoknak és Brüsszelnek akar megfelelni. 


Ez a dokumentum nem más, mint egy teljesítési igazolás – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésére Hollik István azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció egy hétpontos határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: a dokumentumból az olvasható ki, hogy teljesíteni kell a külföldi megbízóknak, és azt kell csinálni, amit mondanak.

Teljesen világos, hogy Gyurcsány Ferencék továbbra is a háború és a szank­ciók pártján állnak – jelentette ki Hollik. Emellett a kormánypárti politikus kiemelte: a DK megpróbálja letagadni, hogy a szankciók, a fegyverszállítások és a háború pártján állnak.

A hétpontos javaslatuk pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem kívánják megszavazni a kormánypártok békepárti határozatát – tette hozzá.

A békepártiság kérdésében nincs változás a baloldalon, egyedül az LMP beszélt arról, hogy nem kell fegyvereket szállítani, a többiek egyértelműen a fegyverszállítás mellett állnak, a DK javaslatában pedig még csak gondolati szinten sem merült fel a békepártiság – erről már Nagy Ervin beszélt a lapnak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint

a DK a javaslattal meg akar felelni az Egyesült Államok véleményét visszhangzó brüsszeli elitnek, másrészről pedig anyagi és politikai támogatást kaptak és a jövőben is remélnek azért, hogy a nemzetközi baloldali és progresszív politikai csoportok, illetve a globális üzleti körök érdekeit képviseljék Magyarországon.

Éppen ezért megjósolható, hogy a háborúból való kimaradásért tett erőfeszítések és a béke érdekében dolgozó kormányt ebben a kérdésében sem fogják segíteni a parlamentben – vetítette előre a szakértő.

Forrás: Magyar Nemzet

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések