Hirdessen itt

Gyurcsány a színpadon: a DK lesz az otthona a Fidesszel szembenállóknak


„Dobrev kormánya megoldaná a helyzetet, tessék támogatni Dobrev kormányát!”, kiáltotta március idusán Gyurcsány Ferenc, aki szerint ma az állam szemben áll az emberrel, ők pedig kérlelhetetlenül szemben állnak a kormánnyal.

Az ünnep nem csak színpadias főhajtás, felcicomázott történelemóra, ezek csak az ünnep csúf, hamis díszletei, fejtegette beszéde elején Gyurcsány Ferenc. Szerinte az ünnep lényege két kérdés és két őszinte válasz. Az első kérdés, hogy él-e még a nemzeti ünnep tisztessége és annak fontossága, amire a DK válasza egyértelmű igen. A DK elnöke szerint ünnepi beszédet mondani nem túl nehéz, a valódi kérdés az, mit csinálsz az ünnep eszméjéért, álmáért, céljáért – csak beszélsz róla, vagy cselekszel-e, elérted-e az ünnep célját, küzdelmet folytatsz-e érte most is. Az ünnep nem beszéd, hanem szembesülés, fogalmazott Gyurcsány Ferenc. 

Vonulni és beszélni egyszerű – üzent egyszerre balra és jobbra a volt kormányfő, aki szerint ma bajban van az, aki szabadságért küzd. Úgy véli, a kormány ma a szabad magyar gondolat és élet elfojtója. „Legyetek büszkék arra, hogy szabadok akartok lenni!”, fordult hallgatóságához. Mint mondta, a megszerzett, megküzdött szabadság az utódoknak is átörökíthető, ezért harcolni kell érte, ráadásul büszkén. Erre adott felhívást a DK rendezvényén megjelentek számára.  

„Ha a kormány hazafiatlan, törvénytelen, akkor nem tárgyalunk, hanem küzdünk. A talpnyalóknak és kollaboránsoknak azt tudom mondani, aki a zsarnoknál kegyet keres, az végül szolgaságot talál” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. „Közületek valók vagyunk”, mondta a Rózsadombon lakó pártelnök, aki tudja, hogy néha nehéz ébren tartani a reményt, de arról beszélt, a küzdelem legfőbb jutalma a remény életben tartása. 

Érdemes küzdeni, győzni fogunk, mert nem veszhet a haza!”,

ígérte szimpatizánsainak Gyurcsány. Meglátása szerint pártja hazafi, amely szemben áll az „úgynevezett nemzetiekkel”, ők befogadók, míg ellenfeleik kizárnak. A hazafiak szabadságpártiak, a nemzetiek elnyomáspártiak és uralompártiak, fogalmazott, arra szólítva fel, legyen mindenki hazafi, európai, jó lelkű ember.

Fel, skandináv modellre

A Holnap Magyarországának programját a skandináv gondolkodás ihlette, mutatott rá Gyurcsány Ferenc, aki társadalmi szolidaritást sürgetett. Szerinte az a jó kormány, amely azért dolgozik, hogy a magyarok egymásra találjanak és egyre közelebb kerüljenek egymáshoz. 

„Tanult, de tisztességtelen” kollégáinak üzenve kifejtette, a jogállami vita arról szól, hogy az emberek mondják meg az államnak, hogy mit csináljanak, vagy az állam mondja meg az embereknek, mit kell csinálniuk. Az a kérdés tehát, az állam áll az emberek uralma alatt, vagy fordítva. Szerinte a jogállamisági vitának köze van ahhoz is, ki mondja meg, hogy mi a paprikás krumpli jó receptje és az emberek mondhatják-e azt az államnak, hogy „menjetek ti a pokolba!”.

Vannak nála jobb költők

Bevallotta, Petőfit és Adyt olvasva rájött arra, hogy ők jobb költők nála, ezért ezeket nem rímbe szedve mondta el. 

Kitért arra is, aki szerint a DK és a Fidesz ugyanaz, az az európai Magyarország érdekeivel áll szemben. Aki szerint ő maga (mármint Gyurcsány Ferenc) segíti hatalomban maradni Orbán Viktort, az Orbánnak kedvez. 

Belátta: a DK-nak lehetnek hibái, a Fidesznek azonban politikai bűnei vannak. „A Fideszt aktívan támogatni több mint bűn: szégyen”, mondta Gyurcsány Ferenc. 

A DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak, mondta.

„A magyar kormány elesett, no nem Világosnál, hanem a brüsszeli bankszámlák előtt”, mondta Gyurcsány, aki szerint a kabinet meghunyászkodik, könyörög és rimánkodik, szinte bármi áron pénzt akar. 

Valószínűsítette, hogy még sokáig nem érkezik pénz Brüsszelből, ezért nem kompromisszumokat kell kötni, hanem harcolni kell a kormány ellen. „Dobrev kormánya megoldaná a helyzetet, tessék támogatni Dobrev kormányát!”, kiáltotta Gyurcsány Ferenc, aki egyben az ezer éves örökség, a józanság, normalitás, hazafias szeretet megőrzésére szólított fel, ami szerinte csak akkor lehetséges, ha leszámolnak a kormánnyal. „Le ezzel a kormánnyal!”, mondta.

Tisztességes emberi alapértékek

Mint mondta, a DK őrzi a tisztességes emberi alapértékeket, köztük azt, hogy az erős nem élhet vissza hatalmával, hanem segítenie kell a gyengét. Az államnak is békén kell hagynia az embert, hogy szerethessen, ölelhessen és élhessen úgy, ahogy ő akar, fogalmazott. A kormány dolga szerinte az, hogy vigyázzon az emberre.

Mint mondta, barátokat keresnek a világban, elsősorban Európában és az atlanti világban. 

Beszéde végén hitet és erőt kívánt a magyar demokratáknak, hogy küzdjék meg harcukat az európai Magyarországért, a köztársaságért, gyermekeikért, iskoláikért.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések