Franciaország fontolgatja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően – jelentette be szerdán a kormányszóvivő.
„A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a kormánytagok olyan szolgálati telefonokkal rendelkeznek, amelyekre semmilyen applikációt nem lehet letölteni. Egyetlen miniszteri hivatali telefonon sincs TikTok, sem más applikáció” – mondta Olivier Véran.
„A legfőbb tárcáknál, a védelmi és a belügyminisztériumban már meggyőződtek arról, hogy a munkatársak hivatali telefonjaira nem lehet TikTok-jellegű vagy másfajta közösségi oldalakat telepíteni. A többi minisztériumban is hasonló intézkedés van folyamatban” – tette hozzá.
A kormányszóvivő elmondta: a központi és helyi közigazgatás esetében szerdán elindult egy szenátori vizsgálat, amelynek hat hónap áll rendelkezésére a jelentés elkészítésére, és a digitális felületeken a szabadságjogok szavatolásáért felelős állami intézmény, a CNIL állásfoglalását is kikérte a kormány.
„Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik közösségi oldal applikációját kipécézzük – hangsúlyozta Olivier Véran –, hanem meg akarunk arról győződni, hogy valamennyi applikáció, amelyet magas szinten lehet használni, rendelkezik az Európai Unión belüli adatvédelmi garanciákkal.”
Kormányzati források az AFP hírügynökségnek jelezték: a kormányzati munkatársaknak külön kell kezelniük személyes és hivatali eszközeiket, és a TikTok-hoz hasonló applikációk használatát a legszükségesebb esetekre kell korlátozniuk, például az intézményi kommunikációra.
Emmanuel Macron államfő több kormánytaghoz és vezető ellenzéki politikushoz hasonlóan rendszeresen kommunikál a TikTokon, elsősorban a fiatal korosztállyal. A politikusok pedig rendszeresen használják a Telegram és a Whatsapp csevegő applikációkat személyes telefonjaikon.
Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön döntött a TikTok használatának megtiltásáról. Indoklásuk szerint az intézkedés célja az intézmények birtokában lévő adatok és információk védelme, valamint az, hogy megóvják az intézményeket a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek kibertámadásokhoz vezethetnek.
0 Megjegyzések