Hirdessen itt

Folyamatosan szaporodnak Pablo Escobar vízilovai


Már harminc éve küszködnek velük


A drogbáró, Pablo Escobar állatkertet rendezett be az egyik kolumbiai birtokán, ahova négy vizilovat telepített három évtizeddel ezelőtt. Az állatok azóta jócskán elszaporodtak, és láthatóan jól érzik magukat, függetlenül attól, hogy Dél-Amerikában nem őshonosak – írta a Blikk.hu.

Dél-Amerika vizilóállománya mára 130 egyedre tehető, köszönhetően annak az egy hím és három nőstény példánynak, amiket Pablo Escobar hozatott Afrikából a Hacienda Napoles nevű kolumbiai birtokára. Itt egy állatkertet rendezett be, ami jól mutatja, milyen óriási vagyona volt a drogkereskedelem császárának.

Escobar halála után az állatkertet felszámolták, az állatok nagy részét pedig máshová szállították, de a vízilovakat nem akarták elvinni. Egyrészt bonyolult és költséges lett volna a megoldás, másrészt azt hitték, mivel nem őshonos állatok, amúgy sem maradnak életben idegen környezetben. Erre cáfolt rá az anyatermészet, hiszen a négy példányból mára több mint 130 fős populáció kerekedett.

A területen nincs természetes ellensége a monstrumoknak, így a hatóság más megoldáshoz kénytelen folyamodni, hogy a térség, a Magdalena folyó élővilágát megvédjék egy lehetséges katasztrófától.

2009-ben le akarták vadászni a populáció egy részét, de ez óriási felháborodást váltott ki. 2020-ban pedig sterilizálni akarták a vízilovakat, de ennek is kudarc lett a vége.

A legújabb ötlet szerint megpróbálják befogni az állatokat, majd nagy részüket Mexikó és India állatkertjeibe szállítanák, ahol nyugodtan élhetnének tovább.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések