Hirdessen itt

Felfüggesztettet kapott a marokkói betolakodót fejbe vágó csengelei - de az ügyészség nagyon szeretné börtönbe vetni


Másfél év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék hétfőn egy 20 éves csengelei férfit, aki 2021 őszén súlyosan megsebesített a kertje mellett éjszaka elhaladó marokkói határsértőt. A vádlottat életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.


A vádirat szerint az eset Csengelén történt 2021. november 16-ra virradóra. Az élettársával egy tanyán élő férfi fél 3 körül kutyaugatásra és más zajokra lett figyelmes; elindult körülnézni és meglátta, hogy egy csoport határsértő a tanya melletti erdős terület felé tart. Utánuk indult, majd a hátul haladó, betegsége miatt sántító sértett mögé került, akit egy karóval kétszer, nagy erővel megütött a fején. A sértett összeesett, a feje pedig azonnal vérezni kezdett.

Ezt látva, a vádlott értesítette a mentőket és megkezdte a sértett ellátását. A férfinál a kórházban nem alakultak ki szövődmények, a tüneti terápián túl speciális beavatkozásra nem volt szüksége; nyolc nap után elhagyhatta a kórházat.

A szakértői vélemény szerint a férfi az ütés következtében benyomatos koponyatörést, koponyaűri vérzést és agyzúzódást szenvedett; a koponyaűrben légzárványok is keletkeztek, de állapota nem volt életveszélyes. A súlyosabb következmény kialakulása azonban csak a "vakszerencsén" múlott.

A vádlott elismerte bűnösségét, és megbánta tettét. Az ítélettel szemben az ügyészség eltérő minősítés és súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések