A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Fejszével ölte meg lakótársait a begyógyszerezett diósdi férfi


Tizenkilenc évre ítélték


Első fokon 19 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki 2020. április 23-án egy, korábbi házi körüli munkákhoz vásárolt fejszével megölte két lakótársát. A bíróság közleménye szerint a vádlott és a védő téves minősítés miatt, illetve enyhítés érdekében fellebbezett, így az ítélet – amit az ügyész tudomásul vett – nem jogerős.

A történet 2019 őszén kezdődött, amikor az egyik későbbi áldozat Budapestről visszaköltözött a tulajdonában álló diósdi házba, és befogadta lakótársnak a vádlottat és a másik későbbi áldozatot. A házban nem volt vezetékes víz, ezért a három férfi a probléma orvoslására közösen árkot kezdett ásni a vezetéknek, egyikük a munkálatokhoz vett egy fejszét is.

Az összeköltözés után egyébként „gyakran fogyasztottak alkoholt hármasban, azonban az italozás a ház tulajdonosa és a terhelt között sokszor veszekedésbe torkollott” – olvasható a bíróság közleményében. A későbbi két áldozat a gyilkosság napján „otthon italozott és zenét hallgatott, majd aludni tértek”, míg a most elítélt férfi „amfetamint fogyasztott, torokfájás miatt felkereste háziorvosát, majd hazament, (…) ismét amfetamint fogyasztott, leült a számítógépen játszani, amely közben elhatározta, hogy megöli lakótársait”.

A gyilkosságot a korábban említett fejszével követte el, először a ház tulajdonosával, majd a másik áldozattal végzett. Aztán értesítette az édesapját arról, hogy mit tett, „majd egy közeli benzinkúthoz ment, és alkoholt, valamint ennivalót vett magának”. Hazaérve hívta a mentőket és rendőröket, de azt mondta, hogy a lakótársai leütötték, bántalmazták és megerőszakolták. A nyomozás során azonban kiderült, hogy pontosan mi történt, így a törvényszék „a módosított vádirati tényállástól mindössze néhány pontban eltérve, annak lényegi részeivel egyetértve a terheltet emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit”, olvasható a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések