Hirdessen itt

Ötmilliós hitel helyett százezrekkel húztak le egy Békésben élő nőt


Az internetes csalások tárháza egyre szélesebb és fenyegetőbb Békésben. Csaknem naponta tesznek emberek megkárosításukról bejelentést, feljelentést a rendőrségen. Dr. Szombati Andreával, a Békés vármegyei főkapitányság sajtószóvivőjével sorozatunk második részében a gyorskölcsönös átverési módszereket vettük számba konkrét Békés vármegyei példákkal.


Dr. Szombati Andrea hangsúlyozta, gyorskölcsönökről szóló hirdetésekkel csaptak be az elmúlt hetekben több Békés megyei internetezőt. Volt, aki több mint 300 ezer forintot fizetett ügyintézési díjra, de a hitelt nem kapta meg.

Egy Békés vármegyei nő az egyik közösségi oldal üzenetküldő alkalmazásán látott egy gyorskölcsönt ígérő hirdetést. Ötmillió forint hitelhez szeretett volna jutni, ehhez több részletben, különböző díjak címén 341 ezer forintot kellett elutalnia. A milliók nem érkeztek meg, és a befizetett összeget sem kapta vissza.

Egy dobozi házaspár internetes hirdetésre jelentkezett, így szerettek volna kölcsönhöz jutni. Szerződéskötési díjként 39 ezer forintot kellett átutalniuk, de a szerződés nem jött létre, nem kaptak kölcsönt, és a pénzüket sem kapták vissza. Egy békéscsabai férfi pedig az egyik közösségi oldalon keresztül vette fel a kapcsolatot valakivel, aki azt ígérte neki, hogy ha átutal kétszer 60 ezer forintot, akkor 600 ezer forint kölcsönt intéz neki. A férfi utalt, de hitelt nem kapott, így a 120 ezer forintot elveszítette.

Gyakran a hirdetések magyartalanok, fogalmazási és helyesírási hibák vannak bennük. Például „Hitel Gyors 72 Orán Belül” vagy „Gyors Pénzkölcsön Személyes Ajánlat Projekt”. Más hirdetésekben gyanúsan rövid ügyintézési időt jelölnek meg: „Gyors készpénzkölcsön ajánlatok 45 percen belül”.

Ha előre kérik a szerződéskötési, folyósítási, biztosítási díjakat, legyenek óvatosak! Hasonlóképpen az olyan ajánlatokkal is, amelyek korábbi nevén BAR (Bankközi Adós-és Hitelinformációs Rendszer), ma KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) listásoknak is további hitelt ígérnek.

– Az, hogy a díjakat magyar bankszámlaszámra kérik utalni, még nem jelent biztonságot, garanciát – ecsetelte dr. Szombati Andrea. – Az esetek többségében ugyanis a magyar számlákról rövid időn belül átkerül a pénz külföldi számlákra, így nem állítható meg a tranzakció. Az egyeztetések során a csalók vagy olyan szerződést küldenek, amelyekben helyesírási és fogalmazási hibák vannak, fordítóval tették át magyarra a szöveget, vagy bank oldaláról letöltött mintákat töltenek ki a velük kapcsolatba került hiteligénylő adataival.

Az ügyintézés során üzenetküldő alkalmazásra irányítják át az érdeklődőt, közlik vele, hogy a további tudnivalókat ott írják meg neki. Nagyon sok intő jel lehet, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy csalásról lehet szó. Ezért a rendőrség kéri, ne utaljanak előre pénzt és ne írjanak alá semmit, ne adják meg a személyes és banki adataikat, biztonsági kódjaikat! Ha mégis csalás áldozataivá válnak, azonnal tegyenek bejelentést a rendőrségen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések