Hirdessen itt

Orbán Viktor: Ebből a háborúból ki kell maradni!


A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége volt. 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának volt a vendége péntek reggel. Törőcsik Zsolt elmondta, hogy pontosan egy évvel ezelőtt indult meg az orosz-ukrán háború. Megjegyezte, hogy Orbán Viktor mind az évértékelő beszédében, mind (sajtóinformációk szerint) a frakcióülésen is leszögezte, hogy ebből a háborúból ki kell maradni. Műsorvezetői kérdésre elmondta, hogy az angolszászok jól ismertek a kíméletlen fegyelmükről és gondolkozásukról,

Soros pedig 1993-ban arról beszélt, hogy az oroszokat le kell győzni valahogy, viszont mivel a Nyugat rosszul viseli, ha meghalnak a katonáik külföldön, ezért a közép-európaiakat kell rávenni a háborúra.

Nagy szerencse, hogy az angolszász politika nem tette magáévá ezt a gondolkodást

– szögezte le Orbán Viktor.

Hozzátette, a legnagyobb veszteség ebben a háborúban, hogy egyik oldalon sem világos a hadicél.

A miniszterelnök kifejtette, hogy egy háborúban, ha tisztázatlanok a hadicélok, nagyon könnyű eltévedni. Eszmei értelemben meghatározzák a célokat, de azt, hogy melyik vonalig tart a harc, az nincs tisztázva. Megjegyezte, a Nyugat részéről hiba volt, hogy összeurópai konfliktus lett ebből. Felidézte, hogy már egy évvel ezelőtt is arról beszélt, hogy folyamatosan belesodródunk a háborúba, s erre a legjobb példa a német álláspont változása. Szerinte a jövőben felmerülhet békefenntartó csapatok küldése is.

A NATO-ról

A miniszterelnök rámutatott, hogy fegyverkezés terén a Nyugat és a NATO nagyon jelentős előnyben van az oroszokkal szemben.

Leszögezte, hogy a NATO az egy védelmi szövetség, ezért is problémás Ukrajna esetleges tagsága, mert ott háború van, és háborús országot nem lehet felvenni. Leszögezte,

a NATO-nak az alapszerződés szerint nincs támadó feladata.

Megjegyezte, ezt a háborút egyik fél se tudja megnyerni, Oroszország nem tud nyerni, a Nyugat meg nem tud megverni egy atomhatalmat. Csak az áldozatok száma fog folyamatosan nőni, eddig is több mint százezer ember halt meg. Orbán Viktor szerint a józan álláspont a tűzszünet, de a béke megteremtése ennél hosszabb időt igényel.

A békepárti ENSZ

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy az ENSZ éjjel egy békepárti álláspontot fogadott el, tehát a világ többsége a béke mellett áll. Elmondta, hogy fontos, hogy egyik országot se fenyegesse az a veszély, hogy belesodródnak a háborúba az akaratukon kívül. Leszögezte,

Magyarország az egyetlen ország az unióban, amelyik kénytelen emberáldozatot hozni, és ezt Brüsszelben mindig figyelmen kívül hagyják.

Mi tudjuk, hogy mi történik a fronton, és ezért több tiszteletet a kárpátaljai magyaroknak – szögezte le a kormányfő.

Finnországról, Svédországról

Orbán Viktor a svéd és finn NATO-csatlakozásról elmondta, hogy becsület szempontjából is helyes a két ország felvétele, ezért kérte meg a Fidesz-frakciót, hogy támogassák a bővítést. Hozzátette, a képviselők nem túl lelkesek ebben az ügyben, mivel Finnország esetében lenne akkor egy hosszú közös határ Oroszországgal. Míg mások azt mondják, hogy a finnek és a svédek nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek Magyarországról, és erről érdemes beszélni, hogy ez mégis, hogy van – jegyezte meg.

Négyezer milliárd forintot vett ki a zsebünkből a rossz brüsszeli döntés

Orbán Viktor elmondta, hogy az európai szankciós rendszer Magyarországnak súlyos gondokat okoz, erre a legjobb példa a kőolaj és a földgáz. Megjegyezte, 4000 milliárddal emelte meg az energiaárakat a szankció. Ennek kapcsán elmondta, hogy bőven lett volna mire elkölteni ezt a 4000 milliárd forintot, itt megjegyezte a kutatás és fejlesztést, a oktatást és az egészségügyet is.

A spekulánsok halálra keresték magukat, és reméljük, hogy nem volt összejátszás a spekulánsok és a brüsszeli bürokraták között – jegyezte meg. Elmondta, hogy az infláció ellen 20 döntést hozott meg a kormány, s ezek miatt márciustól reményei szerint csökkenni fog az infláció üteme, decemberre pedig egy számjegyű lesz.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések