Úgy tudni, a képzésen olyan titkokra derülhet fény, hogy például hogyan lehet jobban kormányozni egy várost.
Városdiplomáciai Akadémia után most Városkormányzási Akadémiája is lesz Budapestnek – számolt be keddi cikkében a Magyar Nemzet.
Úgy tűnik, minden rendben van Budapesttel: tiszta a város, nincsenek dugók, felújították az utakat,
a felüljárókat és példamutató zöld beruházások zajlanak, ezért vélhetően elérkezettnek látta az időt a főpolgármester arra, hogy elindítsa ezt az akadémiát” – reagált a hírre Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Cél az átfogó ismeretek átadása
A lap azt írja: az erről szóló honlapon szereplő információk szerint a képzésen arra keresik majd a választ többek között, hogyan lehetne jobban kormányozni a városokat, amelyekben élünk, milyen a városkormányzás ma Magyarországon, valamint
hogyan oldanak meg önkormányzati feladatokat innovatív módon más országokban.
Szerintük Magyarországon egészen eddig nem létezett olyan képzési program, amely kifejezetten a városi önkormányzatiság feladataival, működési kereteivel, dilemmáival és megoldásuk lehetséges megközelítéseivel, jó gyakorlataival foglalkozott volna.
Kiemelték, hogy az akadémia célja átfogó ismereteket adni a városkormányzás szakterületeiről azok elméleti megalapozásával, majd városi jó gyakorlatainak bemutatásával és az egyes témakörök között lévő kapcsolatok kiemelésével. Mint fogalmaznak a honlapon, az Akadémia célja átfogó ismereteket adni a városkormányzás szakterületeiről azok elméleti megalapozásával, majd városi jó gyakorlatainak bemutatásával és az egyes témakörök között lévő kapcsolatok kiemelésével.
0 Megjegyzések