Az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban – közölte Szijjártó Péter.
A kormány a nemzetközi intézményekhez fordult a kárpátaljai magyarok jogainak védelmében, sürgős az ügy, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető aláhúzta, hogy a szóban forgó, tavalyi év végén elfogadott jogszabály tovább súlyosbítja a kárpátaljai magyar nemzeti közösség helyzetét, ezért muszáj fellépni az ügyben a nemzetközi intézményeknél, még ha a háború kitörésekor a kormány úgy is határozott, hogy úgymond zárójelbe teszi átmenetileg a jogfosztások kérdését. „Meg akarjuk és meg is fogjuk védeni a magyar nemzeti közösségek jogait a világ minden pontján, így természetesen a kárpátaljai magyarok is számíthatnak Magyarország, a magyar kormány segítségére akkor, amikor a jogaik érvényesüléséről van szó” – szögezte le.
Ennek kapcsán arról számolt be, hogy kilencvenkilenc olyan általános és középiskola van Ukrajnában, amelyek jelenleg magyar nemzetiségi oktatási intézményként működnek, és ezek az új törvény nyomán szeptember elsejétől kisebbségi helyett
állami iskolák lesznek valamilyen szintű hozzáféréssel a magyar nyelvhez.
Emellett életbe lép az a szabályozás is, amelynek alapján a negyedik osztálytól felfelé lépcsőzetesen 40 százalékra csökken a magyar nyelven tartható órák aránya, s megszűnik a nemzeti nyelvű érettségizés, felvételizés és szakképzés is.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a strasbourgi székhelyű Európa Tanács parlamenti közgyűlése magyar-román kezdeményezésre a Velencei Bizottsághoz fordul a kérdésben, és az alkotmányjogi szakértőkből álló testület júniusra kész is lesz az állásfoglalásával. Hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács kifejezetten a kontinens békéjének fenntartására jött létre, az intézmény jelentősége ezért kiemelkedő, ugyanis széles körű párbeszédre ad lehetőséget.
0 Megjegyzések