Aláírásgyűjtés indult Szlovákiában, amelyben Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter lemondatását kérik.
A tárcavezető másfél hete fogalmazott meg erős kritikát a magyar kormányról, azt állítva, hogy Magyarország területi követeléseket fogalmazna meg Szlovákiával szemben akkor, ha Ukrajna elveszíteni a háborút.
A kijelentés nagy port kavart, a magyar külügy bekérette a szlovák nagykövetet is. Ennek ellenére Kácer nem volt hajlandó bocsánatot kérni, sőt azóta újabb interjúban kritizálta Szijjártó Péter Belaruszban tett látogatását.
Most az Új Szó számolt be arról, hogy az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség Komárom járásbeli politikusai
aláírásgyűjtést indítottak Rastislav Kácer lemondatása érdekében.
Lemondatnák Rastislav Kácert
A petíciót beharangozó sajtótájékoztatón Becse Norbert, a Szövetség Komárom járási elnöke elmondta, hogy a külügyminiszter „szerencsétlen kijelentései borzolták a kedélyeket”, és a helyi szervezetek emiatt úgy érezték, hogy „tenniük kell valamit”. Mint mondta, számítanak minden olyan állampolgár (és nem csak a magyarok) aláírására, akik számára sértőek voltak az elhangzott mondatok.
A sajtótájékoztatón azt is kifejtették, hogy az aláírásgyűjtés reményeik szerint egész Dél-Szlovákiára kiterjed. Egyelőre csak papíron, a Szövetség alapszervezeteinél, az irodákban gyűjtik a szignókat. Később valószínűleg lesznek kihelyezett aláírásgyűjtő pontjai a Komáromi járás városaiban, valamint elképzelhető, hogy online aláírásgyűjtést is beüzemelnek a papír alapú mellett.
Az összegyűlt aláírásokat március végén tervezik benyújtani a külügyminisztériumnak.
A petíció szövegének megfogalmazásában a szervezők azt írták, hogy szerintük most, nyolc hónappal a szlovákiai parlamenti választás előtt ismét előkerült a „magyar kártya”, és ez alááshatja a két nép viszonyát. Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt miért csak tíz nappal Rastislav Kácer mondatai után tették meg, Becse Norbert annyit válaszolt, úgy látják, hogy a szlovák vezető politikusok részéről nagyon kevesen kritizálták Kácer kijelentését.
Reagált a magyar külügy
Rastislav Kácernek a minap megjelent interjújával kapcsolatban reakciót kértünk a magyar külügyminisztériumtól. A tárca Menczer Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium államtitkárának Facebook-posztját küldte vissza. Menczer rövid választ tett Kácer kijelentéseire:
A provokátor nem áll le…
– írta a Facebook-posztjában.
Log in or sign up to view
See posts, photos and more on Facebook.
0 Megjegyzések