Újabb azonosítatlan tárgyat lőttek le Észak-Amerika légtere felett, ezúttal Kanada légterében – írja a BBC.
Az
objektum megsértette a kanadai légteret, és az északnyugat-kanadai
Yukon felett lőtték le – erősítette meg Justin Trudeau kanadai
miniszterelnök. A tárgyat egy amerikai F-22-es vadászgép lőtte ki.
Trudeau
elmondása szerint, mielőtt kiadta volna a kilövési engedélyt, beszélt
Joe Bidennel, az Egyesült Államok elnökével, aki pénteken szintén
engedélyt adott egy azonosítatlan repülő tárgy kilövésére.
„A
kanadai erők most begyűjtik és elemzik a tárgy roncsait” – írta Trudeau
Twitteren. Köszönetet mondott az Észak-amerikai Légvédelmi
Parancsnokságnak (NORAD), amely korábban közölte, hogy „magasan szálló
objektumot” figyelt meg Kanada északi része felett. A NORAD korábban azt
mondta a CNN-nek, hogy nem beszélhet konkrétumokról, de megerősítette,
hogy katonai repülőgépeket vetettek be.
Két napon belül ez már a
második tárgy Észak-Amerika felett, amelyet elnöki utasításra kilőttek.
A pénteken, Alaszka felett lelőtt tárgy 40 ezer láb, az nagyjából 12
ezer méter magasan volt, és veszélyt jelentett a civil repülés
biztonságára. Az Alaszkai Nemzeti Gárda emberei még mindig keresik a
lelőtt tárgyat.
Emellett februárban több alkalommal is észleltek,
feltehetően kínai, kémballonokat az Egyesült Államok és Latin-Amerika
felett is.
0 Megjegyzések