A Sokoró Kapuja Magyarországon az első olyan székely kapu lesz – Pető Sándor, a három éve Somogy vármegyében élő erdélyi fafaragómester készíti –, amely közúton ível át.
Nyerges Attila, Ézsiás Péter, Fábián Zoltán, Ferenczi György, Heinczinger Mika zenészek is támogatják a világ legnagyobb székely kapujának a megépítését, az erről szóló dokumentumot ma írták alá a Budapesten az Astoria szállóban. 2020-ban álmodtak nagyot a Sokoró dombvidék lakói, hogy olyan emléket állítanak fel Sokorópátkán, amely a
magyar nemzet összetartozását is kifejezi.A Sokoró Kapuja Magyarországon az első olyan székely kapu lesz – Pető Sándor, a három éve Somogy vármegyében élő erdélyi fafaragómester készíti –, amely közúton ível át. A tervek szerint az építmény 11 és fél tonna súlyú, 10 és fél méter magas és 16 méter széles lesz, 28 négyzetméternyi faragott felület lesz rajta. Helyet kap a kapun többek között a hatvannégy történelmi vármegye címere is, a szervezők szeretnék, ha mindegyiket különböző, az adott vármegye területén élő fafaragó készítené el, ezzel is erősítve az összefogás üzenetét.
A kapu mellett a térségben honos gyümölcsfákkal, más növényekkel szegélyezve alakítják ki az Összefogás terét, az ökumenikus kápolnával, többfunkciós építményekkel, pihenőpontokkal tagolt park
egyszerre szolgál rekreációs és kulturális célokat.A program fővédnökei Hortobágyi T. cirill pannonhalmi főapát és Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes. A kapu és a park megvalósítása – a beruházás költsége nagyjából 30 millió forintra rúg – kizárólag közösségi összefogásból, adományokból, társadalmi munkából történik. Különböző értékű gerenda-, palló-, deszka- és zsindelyjegy vásárlásával bárki hozzájárulhat a kapu megépítéséhez.
0 Megjegyzések