Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hatszáz töltőállomást tervez nyitni Lengyelországban a Mol


A Mol első lengyelországi töltőállomása a Krakkót és Varsót összekötő gyorsforgalmi út mellett nyílt meg.


A Mol hatszáz töltőállomást tervez nyitni Lengyelországban a következő öt évben – nyilatkozta a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója.

Ratatics Péter abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy hivatalosan is megnyitották a Mol első benzinkútját Lengyelországban.

„Reálisan nézve hatszáz állomást szeretnénk Lengyelországban” – idézte a PAP lengyel hírügynökség pénteken Ratatics Pétert.

A Mol első lengyelországi töltőállomása a Krakkót és Varsót összekötő S7-es gyorsforgalmi út mellett nyílt meg.

A Mol tavaly december elején zárta le a PKN Orlen lengyel állami tulajdonú energiavállalattal, valamint a PKN Orlen által átvett Grupa Lotosszal kötött megállapodást a több mint 410 lengyelországi, korábban a Lotos márkája alatt működő töltőállomás megvásárlásáról. Ezek arculatváltása két év alatt befejeződik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések