A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Félkész hortobágyi palacsintát is meglovasított a tolvaj Egerben, autót is feltört


Az autóból szerszámokat vitt el.


- Nem ritka, hogy az üzletszerű lopások miatt már eleve büntetőeljárás indul a tettessel szemben, aki akár letartóztatásba is kerülhet a nyomozás elrendelését követően - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész. - Ez történt azzal a 27 éves férfival, akivel szemben az Egri Járási Ügyészség – a nyomozás befejezését követően – nemrégiben emelt vádat hatrendbeli üzletszerűen, emellett részben folytatólagosan és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége, illetve bűntette miatt.

A vádlott 2022 májusában és júniusában több egri élelmiszerboltból lopott alkalmanként 30 ezer forint körüli értékben különböző dolgokat, így elsősorban márkás szeszes italokat, de élelmiszereket is, többek között félkész hortobágyi húsos palacsintát. Emellett feltört egy utcán parkoló autót, melyből szerszámokat tulajdonított el.

A büntetett előéletű terhelttel szemben a járási ügyészség – a kártérítésre kötelezése mellett – két és fél év végrehajtandó szabadságvesztést és három év közügyektől eltiltást indítványozott.

Üzletszerűen követi el a lopást az, aki az idegen dolgok másoktól való elvétele révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az üzletszerűség a büntetőjogban egy minősítő körülmény, ami azt jelenti, hogy a sorozatos lopások elkövetőit akkor is büntetőeljárásban vonják felelősségre, ha az általuk eltulajdonított tárgyak értéke alkalmanként nem lépi túl az ötvenezer forintos szabálysértési értékhatárt.

Gyakori, hogy a már megindított szabálysértési eljárásban derül fény arra, hogy az elkövető üzletszerűen valósította meg a cselekményeit. Ilyenkor a rendőrség megszünteti az illetővel szemben a szabálysértési eljárást és az ügyet átteszi az illetékes nyomozó hatósághoz, ami vagy egy másik rendőrkapitányság, vagy az adott rendőrkapitányság egy másik osztálya. A nyomozás befejeztével azután a bűnügyek az ügyészségre, majd onnan – vádemelés esetén – a bíróságra kerülnek - tette hozzá a szakember.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések