Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

D. Nagy Lajos: „Enyhe túlzás, hogy Nagy Feró írta volna a Bikini legnagyobb slágereit”


A közelgő jubileumi koncert kapcsán nyilatkozott a zenekar frontembere.


Májusban koncertet ad az Arénában az alapításának 40. évfordulóját ünneplő Bikini zenekar, ebből az alkalomból adott interjút D. Nagy Lajos a Blikknek. Mint elmondta, éppen visszatért Angliából Németh Alajo megkereste, hogy nincsen énekes a zenekarnak, ő pedig boldogan igent mondott. Igaz, voltak feltételei,  nem akarta a régi dalokat énekelni és szerette volna, ha egy billentyűs is csatlakozik hozzájuk, így kerül a zenekarba a Gallai Péter.

Ugyan D. Nagy Lajos a zenekar alakulásánál nem volt jelen, de azt is elárulta, hogyan született meg a név. „Nagy Feró adta ezt a nevet. Eredetileg Bicikli együttest akart, mert volt egy ilyen zenekara, amit én hallottam is a Közgázon 81 környékén. A lényeg az volt, hogy mindig B betűs zenekarokat alapított. Mi egyébként zenéltünk együtt, amikor még a Rolls Frakció létezett.”

Az interjúban szóba került az is, hogy Nagy Feró azt állítja, hogy állítja, hogy a Bikini legnagyobb slágereit neki köszönhetjük, de D. Nagy Lajos szerint ez nem egészen így volt.  „Sok szöveget írt, jók is voltak. A Mielőtt elmegyek dallamát Lojzi írta, a szövegét én, ám amikor bementünk a stúdióba, Ferónak volt egy ötlete, beleírt a refrénbe, a szövegbe és a zenébe, amitől kétségtelenül jobb lett a dal, való igaz. Szóval szerzőtárs volt, de hogy ő írta volna, az enyhe túlzás. De mindegy is, régen volt, az idő megszépíti a dolgokat.”

Hozzátette, amikor megkeresték a lemezkiadót, hogy szeretnének kiadni egy albumot, Wilpert Imre, a Hungaroton egykori zenei szerkesztője azt kérte, hogy tanácsadóként vegyen benne részt Trunkos András és Nagy Feró, de a dalok többségébe nem szóltak bele.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések