Hirdessen itt

Cseh elnök: Ukrajna megérdemli, hogy csatlakozzon a NATO-hoz

Petr Pavel szerint Ukrajna „erkölcsileg és gyakorlatilag készen áll" arra, hogy csatlakozzon a nyugati szövetséghez. 

Az új cseh elnök nagyon támogatólag lép fel Ukrajna mellett, miközben nagyon kritikus Oroszországgal szemben.

Petr Pavel szerdán a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Ukrajnának lehetővé kell tenni, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz, „amint a háború véget ér". Az új cseh elnök szerint

Ukrajna „erkölcsileg és gyakorlatilag készen áll" arra, hogy csatlakozzon a nyugati szövetséghez,

amint a konfliktus véget ér. A lap hozzátette, hogy a megválasztása óta a nemzetközi médiának adott első interjújában erőteljesen védelmezte a Kijevnek nyújtott nyugati katonai támogatást, és azt mondta, hogy „szinte semmilyen korlátot" nem szabadna szabni annak, hogy az országok mit küldjenek.

A lap arról is tájékoztatott, hogy Joe Biden amerikai elnök a héten kizárta az F-16-osok küldését, ennek ellenére a cseh elnök elárulta, hogy

számára „nem tabu" nyugati vadászgépek, így F-16-osok küldése sem,

de nem biztos abban, hogy azokat időben tudnák szállítani, ahhoz, hogy Kijev számára hasznosnak bizonyuljanak.

„Büszke vagyok arra, hogy hazám az elsők között volt, aki jelentős katonai segítséget nyújtott Ukrajnának" – nyilatkozta a BBC-nek. Amint egyszer véget ér a háború, egyértelmű helyet látna Ukrajnának a NATO-ban. „Az ukrán hadsereg valószínűleg a legtapasztaltabb hadsereg lesz Európában. Ukrajna megérdemli, hogy a demokratikus országok közösségének része legyen." 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések