Hirdessen itt

Szétverlek, ordította felmosónyéllel a kezében egy férfi az egri kórháznál, s fenyegette a biztonsági őrt


Nem mindennapi esetekkel találkozhatunk egy-egy átlagosnak tűnő napon. 


Az Egri Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ellen a 25 éves férfi ellen, aki 2022 februárjában az egri kórház előtt hangoskodott, mire a biztonsági őr felszólította cselekménye befejezésére. A vádlott ekkor fenyegetően közeledni kezdett a biztonsági őr felé, majd felkapott egy műanyag felmosónyelet, azt felemelte és közben azt kiabálta az őrnek, hogy „szétverlek". A férfi ezt követően odalépett a kórház bejáratát lezáró félsorompóhoz, és azt a testi erejével meghajlította - tudatta portálunkkal Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

Jogszabály. A bíróság a kisebb súlyú bűncselekmények esetén a büntetés kiszabását egy évre elhalaszthatja, és jóvátételi munka végzését írja elő, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. Az elkövető – választása szerint – állami vagy önkormányzati fenntartású intézménynél, közhasznú jogállású civil szervezetnél, egyházi jogi személynél vagy azok részére végezheti a jóvátételi munkát. A jóvátételi munka tartamát órákban kell meghatározni, annak legkisebb mértéke huszonnégy, legnagyobb mértéke százötven óra. Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését egy éven belül megfelelően igazolja, büntethetősége megszűnik.Ilyen kisebb tárgyi súlyú bűncselekmény lehet például adott esetben a garázdaság vétsége.

A helyettes sajtószóvivő ügyész egy másik esetről is beszámolt: az Egri Járási Ügyészség a köznyugalom megzavarására alkalmas, vagyis garázda módon elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat egy érdi férfival szemben, aki úgy indította a 2022-es évet, hogy egy egerszalóki szállodában nem sokkal éjfél után működésbe hozta a tűzjelzőt, majd magához vett egy porral oltót, és annak tartalmát a folyosón kifújta, miközben azt kiabálta: tűz van! A vádlott cselekményének következtében a szálloda több vendége álmából felriadt és elhagyta a szobáját. A férfi valótlanul állította és keltette azt a látszatot, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget.

Az ügyészség a fenti két vádiratában jóvátételi munka intézkedés alkalmazására tett indítványt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések