Hirdessen itt

Novák Katalin: Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el!


A köztársasági elnök teljes újévi köszöntője: 

Kedves Honfitársaim!

„Isten csodája, hogy még áll hazánk” – írta a ma 200 éve született Petőfi Sándor.

Mennyire igaz ez ma is, az elmúlt évek váratlan nehézségei után.

Még ízlelgetjük a szót, 2023 és óvatosan kérdezzük: a következő esztendő vajon mit tartogat nekünk személyesen és nekünk magyaroknak együtt?

Szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt! Ha könnyebb nem is, akkor legalább nehezebb ne legyen! Ha mégis nehezebb lesz, akkor legalább tudjuk, hogyan kell megküzdenünk. Ha már tudjuk hogyan, kapjunk hozzá erőt és segítséget!

Nekivágni egy új, talán nehezebb esztendőnek úgy lenne jó, ha a gondokat most minden magyar ember egyszerre letehetné. Ha maga mögött hagyhatná a megélhetésért folytatott küzdelem fáradtságát, a bizonytalan jövő okozta aggodalmat, a háborús fenyegetés félelmét, a csalódottságot, hogy már megint újra kell kezdeni.

A nehézségek nem szűnnek meg egy csapásra Újévkor. Hogy is szűnhetnének meg?

Van azonban mire építenünk.

A nehezedő élet és körülmények közepette sokan megsokszorozzák erőfeszítéseiket, és nem a menekülést választják. Talpon maradnak.

Ezt láttam személyesen is a drávaiványi dinnyeszedőknél, a karácsondi kisboltban, a porvai polgármester asszonynál, a gyulafehérvári lelkipásztoroknál, a győri és a szomori iskolaigazgatónál, a hegyaljai borászoknál az esztergomi Suzuki-gyárban, a kelebiai határvédőknél. Ezt tapasztaltam azoknál a családoknál is, akikkel találkoztam.

Köszönöm nekik és mindazoknak, akik hisznek és bíznak Magyarországban.

Erős, küzdő, válságálló nemzet vagyunk. Kemény fából faragtak minket.

Huzatos vidéken, népek útkereszteződésében élünk. Ahol nem elég a tehetség, a fifikás magyar észjárás, a népmesékből ismert leleményesség. Szorgalommal, kemény munkával kell megdolgoznunk az eredményekért. A történelem arra is megtanított minket, hogy legnagyobb gyengeségünk a széthúzás, legnagyobb erősségünk az összefogás.

Most nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el. Most tudunk tenni azért, hogy a legmagányosabbak is érezzék: nincsenek egyedül!

Nagymamám arra tanított: azt add meg fiam a másiknak, amit magadnak is kívánnál!

Ha az erősek a gyengék mellé állnak, a fiatalok kinyújtják a kezüket az időseknek, a tehetősebbek észreveszik a szerényebben élőket, akkor jól hasznosítjuk az elmúlt évtizedben közösen elért eredményeket.

Akkor nyer értelmet a gazdasági teljesítmény, a magasabb életszínvonal, ha a nehéz idők küszöbén nem saját erődítményeinkbe húzódunk vissza, hanem felelősségünket kiterjesztjük szűk családunkon túlra, a többi magyarra is.

Ahogy egy emberként fogtunk össze a kárpátaljai magyarokért és az ukrán menekültekért, úgy állhatunk most oda azok mellé, akiknek közülünk segítség kell a holnaphoz.

Közben azt várjuk a döntéshozóktól, hogy tegyék könnyebbé ezt a küzdelmet. Legyen szó a gyermeknevelés segítéséről, az áremelkedések mérsékléséről, a fiatalok és nyugdíjasok támogatásáról, a pedagógusok méltó elismeréséről vagy a jó gazdasági döntésekről.

A 2023-as esztendő még csak néhány perces.

Mi, édesanyák, tudjuk milyen egy újszülöttet először kézbe venni. Egyszerre elfelejtjük a fájdalmat, a nehézséget, tele vagyunk reménységgel, várakozással, szeretettel, mosollyal.

Így vegyük most együtt kézbe a 2023-as esztendőt, és adjunk mosolyunkból a mellettünk állónak is!

Legyen úgy, ahogy a székely népének kívánja!

„Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!”

Békét hozó új évet kívánok!

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Pálos Trend üzenete…
"ÚJ"=NEW=JEW KATALIN a HOLOKAUSZTIPAR RABSZOLGÁJA!!! SZÁNALMAS SZEMITA LAKÁJ!!!
A bosszú népe valahogy a "zéró tolerancia" terrorral a "jobb- és baloldal" idegenszívű sakáljaival mindig megtalálják a közös hangot a magyar többségi társadalom szétmarcangolására!!!
Új Katika (értsd: Nova-k, nóvüly, szép "magyar" vezetéknév, elmehetne akár cseh-elnöknek is ezzel a vezetéknévvel) tegnap hitet tett brüccel mellett. Gondolom - remélem - ez csak duma/porhintés volt a részéről, amit előadott, és homlokegyenest az ellenkezőjét fogjuk tenni annak, amit elderilált. Gondolom, Brüsszelben átláttak a szitán és csak remélem, hogy Moszkvában is. Mindössze 30 éve volt a gengszterváltó magyar elitnek, hogy leváljon az orosz gázról, most meg már késő szorítani a sejhajt, ha már kiment a "gáz"...azaz, hogy jó esélye van, hogy nem jön. Mármint a gáz. Tovább. Most kellett volna a Dél-Kelet-Európa-i EU-s országoknak összefogni és együtt leválni a Nyugatiakról - de hát nem tették. Késő bánat - eb gondolat. Ugocsa non coronat. De hát Ugocsát is leszarták. A kis veréb télen ugrál a kocsiúton. Arra megy egy lovaskocsi és a ló leszarja. A kis veréb boldogan ugrál a meleg lószarban (odaki' ugye hideg van), mire az ugrálást észreveszi egy macska, kikapja a szarból a kis verebet és megeszi. Mi a tanulság: nem mindig az tesz velünk rosszat, aki leszar és nem biztos, hogy az tesz velünk jót, aki kiemel a szarból. Az a fontos, hogy sohase veszítsük el a csüggedésünket, ha semmi okunk a reményre!!!
Novák Katalin, aki jól elítélte a putyini agressziót...- USRAHELL VADCIONISTA FENEVADJAINAK VÉRONTÁSA HELYETT és MÉG MEGFEJELTE BEIKTATÁSI BLŐDSÉGÉBEN AZZAL, HOGY az EU-érett Ukrajna csatlakozását is támogatja!!!
NAGYON GÁZ!!! ...és MÉG EZ IS KEVÉS a FIDESZ AGYHÚGYKÖVES HANGEMBEREINEK!!!...- HOLOTT NŐ LÉTÉRE VOLT ANNYIRA SZOLGALELKŰ, HOGY KINEVEZÉSE ÓTA KINYALJA az ÖSSZES HAZAI és NEMZETKÖZI JÉZUS GYILKOS HÁTSÓJÁT!!!