Hirdessen itt

Nőket erőszakolt, amikor még férfi volt, most transzneműként nem mehet női börtönbe

Féltik a női rabokat. 

A Sky News arról ír, hogy Isla Bryson a bíróság szerint két nőt erőszakolt meg akkor, amikor férfiként élt volt, és Adam Graham volt a neve. Azóta transznemű nőként él, írják, az ítélet szerint azonban nem mehet női börtönbe. Hozzátették: A 31 éves férfit most még nők között tartják fogva, de

„aggodalmak merültek fel a többi női rab biztonsága miatt",

akik mellett Bryson is ott van.

Mint kiderült, Bryson ügye a skót parlamentig jutott: a brit miniszterelnök is megszólalt, és úgy nyilatkozott, megérti az aggodalmakat. Skócia első minisztere elmondta: „tekintettel a közvélemény és a parlament érthető aggodalmára ebben az ügyben, megerősíthetem, hogy ezt a foglyot nem a Cornton Vale női börtönben fogják fogva tartani. Remélem, ez biztosítékot nyújt a nyilvánosság számára".


Hangsúlyozzák:

az Egyesült Királyság törvényei szerint minden transznemű női rab saját elbírálást kap,

szigorú kockázatfelmérést végeznek az ügyben, és csak utána helyezik őket női börtönbe, illetve a fogva tartásuk alatt olyan neműek között tartják őket, amilyennek vallják magukat.

Bryson 2016-ban és 2019-ben erőszakolt meg interneten megismert nőket a vád szerint. Megírták: a férfi a bíróságon ugyan tagadta az ellene felhozott vádakat, de végül bűnösnek találták mindkét esetben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések