A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nem mindennapi beavatkozásra volt szükség a szegedi Vadasparkban


Fogászati kezelésen esett át Shah-Rukh, a Szegedi Vadaspark 14 éves elefántbikája. Az állat agyarai rendellenes szögben nőttek.


Az agyarak összefele nőttek, ezért már olyannyira összeértek, hogy zavarta az evésben is az elefántot, így kiemelte közülük az ormányát, amit visszatenni már nem tudott. Mivel ettől a beteg ideges és feszült lett, a szakemberek a beavatkozás mellett döntöttek.

Egy 4 tonnás páciens fogászati beavatkozása nem kis feladat, ezért Dr. Sós Endre, a Budapesti Állat és Növénykert vezető állatorvosa irányította a beavatkozást Dr. Szőke István, a Szegedi Vadaspark állatorvosa és Veprik Róbert ügyvezető-igazgató munkájával, valamint az elefánt gondozói és a Vadaspark dolgozói segítségével – írja a Vadaspark.

Ahogy a humán gyógyászatban is, a beavatkozás előtt röntgenfelvétel készült a már alvó elefánt agyaráról, hogy a szakemberek lássák, meddig nyúlik a fogideg – azaz tudják, hol vágják le a túlnőtt részt. Shah-Rukh jól viselte a kezelést, még próbálgatja kisebb méretű agyarait, de az ormányát már kiselefánthoz méltó módon használja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések