Konzervatívabbak és vallásosabbak a Demokrata Párt fekete szavazói, mint a fehérek – derül ki egy friss felmérésből. Ez gondot okozhat a demokratáknak.
Míg homlokegyenest ellenkezik a republikánus és demokrata szimpatizánsok, tehát a jobb- és a baloldaliak véleménye a transzneműség kérdésében, addig bizony a demokrata párt szimpatizánsai között is van megosztottság a kérdésben – derül ki a Pew Research Center január elején közzétett felméréséből.
A Pew 2022 májusi felmérése szerint az amerikai felnőttek 60 százaléka szerint az, hogy valaki nő vagy férfi, biológiai kérdés, 38 százalék szerint pedig nem. A republikánusok 86 százaléka szerint a dolog a biológiával születésnél dől el, a demokraták 61 százaléka szerint viszont választhatunk a biológiaival ellentétes nemet magunknak, azaz valaki nemi identitása különbözhet a biológiai nemétől.
Igen ám, csakhogy a demokraták fekete szavazóinál az arány szinte fordított: a „fekete demokraták” 66 százaléka azokkal ért egyet, akik szerint az ember neme biológiai kérdés.
Ezzel szemben a „fehér demokraták” 72, az „ázsiai demokraták” 61, és a „hispán demokraták” 54 százaléka szerint különbözhet a biológiai nem a nemi identitástól.
A transzügyekről egyébként az amerikaiak 38 százaléka úgy gondolja, hogy ez ügyben túl messzire ment az ország, 36 százalék szerint még van mit tenni, 23 százalék szerint pedig épp jó a helyzet. Nem meglepő, hogy a republikánusok 66 százaléka a túl messzire menős, a demokraták 59 százaléka a még nem kielégítős véleményen van.
A demokratákra szavazó feketék jellemzően nem liberálisnak, hanem mérsékeltnek tartják magukat, sokuk szerint a melegházasság bevezetése nem feltétlen volt jó a társadalomnak, és más kérdésekben is konzervatívabbak; egyben jellemzőn vallásosabbak, mint a fehér demokraták, és a vallásosságuk jobban befolyásolja a politikai álláspontjukat.
Mindez sok fejfájást okozhat az LMBTQ-ügyekben és minden másban is egyre inkább szélsőbalra tolódó, a progresszív szárny uralma alatt lévő Demokrata Pártnak.
0 Megjegyzések