Hirdessen itt

Megdöbbentő: Jóval több pénz érkezett a dollárbaloldalhoz, mint amiről eddig szó volt


Újabb bizottsági részjelentés lett nyilvános: a baloldal finanszírozásával összefüggésben egy svájci szervezet is lelepleződött, amely közel egymilliárd forinttal segítette a magyar ellenzéket. 

A nemzetbiztonsági bizottság számára készült, ma reggel nyilvánosságra hozott dokumentumokból újabb súlyos részletek derültek ki a baloldal külföldi pénzeléséről. További bizonyítékok alapján a hatóságok megállapították: még annál is nagyobb összegek kerültek a dollárbaloldal kampányszervezeteinek számláira, mint amiről eddig tudni lehetett.

Még tavaly november 17-én látott napvilágot az a részjelentés, ami bizonyította, hogy nagyságrendileg 3 milliárd forintot kaphatott a baloldal az Egyesült Államokból. Az ügyben kulcsfigura a dollárbaloldal intézője, Karácsony Gergely nemrég távozott főtanácsadója, Bajnai Gordon régi bizalmasa, Korányi Dávid. Ő alapította azt az Action for Democracy nevű amerikai szervezetet, amely súlyos milliárdokat utalt közvetlenül a 2022-es parlamenti választások előtt Magyarországra. A kedvezményezettek között kiemelt helyen szerepelt a bukott kormányfőjelölt, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma, amely még 2023 elején is az amerikai pénzekből költ kampányokra.

Mindemellett egymilliárd forint feletti összeg jutott az EzaLényeg nevű brutális lejáratóportált működtető Oraculum 2020 Kft.-nek is. Utóbbi vezetője szintén egy régi Bajnai-tanácsadó, a korábbi komlói szocialista polgármester fia, ifjabb Páva Zoltán. Mindemellett Karácsony tanácsadójának amerikai szervezete további közel 150 millió forintot utalt a DatAdat-cégcsoportnak is.

A 2022. évi országgyűlési választás során a Bajnai-résztulajdonában lévő DatAdat is aktívan részt vett Márki-Zay Péter kampányában. A dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje saját maga ismerte be, hogy az Amerikából pénzelt DatAdat SMS-ek kiküldésével segítette a kampányát: „Ők egy szolgáltatást végeztek, többek között marketingüzenetek kiküldését. Én azt gondolom, hogy ők ezt a szolgáltatást elvégezték. Nincs ezzel gond, úgyhogy én nagyon hálás vagyok az ő szakmai segítségükért.” Emlékezetes pillanata volt a kampánynak, mikor Márki-Zay és Bajnai egy londoni étteremben egyeztettek. 

A novemberi hírek szerint az említett három szervezet tehát összesen több, mint hárommilliárd forintot kapott szerint az Egyesült Államokból. 

Kiderült, hogy a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál. Az ezen amerikai szervezettől kapott végösszeg tehát 3 milliárd 174 millió forint, amelynek 58 százalékát Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalma kapta meg, amely saját bevallása szerint a pénz egy részét 2023 elején is költötte A baloldal volt kormányfő-jelöltje nemrég a Hírklikk nevű portálnak arról számolt be, hogy egy jelentést is kellett készítenie a költéseikről, amelyet decemberben küldött ki a tengerentúli partnereinek.

Az is kiolvasható a parlamenti bizottság számára készült második részjelentésből, hogy egy másik fontos baloldali kampányszervezet, az Oraculum 2020 Kft., az EzaLényeg nevű lejáratóportál működtetője az Action for Democracy által utalt 1 milliárd 82 millió forint mellett egy másik forrásból hasonló nagyságrendű bevételre tett szert az előválasztási és a választási kampány idején. Ez az öt utalás 2021 szeptembere és 2022 február vége között összesen 887 millió forintot jelentett, amely egy svájci alapítvány kasszájából érkezett a szintén Bajnai köreibe tartozó vállalkozáshoz. Az EzaLényeg a kampányban masszív hirdetésekkel dolgozott az ország számos pontján azon, hogy lejárassa a kormánypártok jelöltjeit. Márki-Zay Péterrel ellentétben ők nem nyilatkoztak eddig arról, hogy tart-e még az külföldi pénz, ma is ebből működik-e a dollármédiumuk.

Arról egyelőre nincs információ, hogy honnan, kiktől szedhetett össze egy svájci alapítvány közel egymilliárd forintot a magyarországi kampányra.

További kérdés, hogy miért éppen a botrányos EzaLényeg kiadójának, egy régi baloldali tanácsadó vállalkozásának juttatták ezt a pénzadományt.

Összefoglalva tehát megállapítható, hogy immár nem egy, hanem két átláthatatlan külföldi pénzküldő szervezet azonosítható a dollárbaloldal botrányában: egy magyar kötődésű amerikai, és egy svájci. Az is kiderült, hogy az eddigi hárommilliárd helyett immár négymilliárd forintos külföldi pénzcsatornázásról van szó. Végül, de nem utolsósorban: a végső adományozók kiléte továbbra is ismeretlen, ami azért is aggasztó, mert a magyar hatóságok szerint az általuk a dollárbaloldalnak juttatott pénzek egyértelműen a magyar politika befolyásolását szolgálják.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések