Kiszemelte magának az erősen ittasan sértetett.
Még január 30-án követett el akár klasszikusnak is nevezhető rablást útonálló módon az a 34 éves férfi, akinek a letartóztatására az ügyészség ugyancsak indítványt tett – számolt be porálunknak dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A gyanúsított sötétedés után egy átányi dohánybolttól követte az erősen ittas sértettet, akit egy utcasarkon hátulról leütött, majd elvette tőle a nyakában lógó zenelejátszót, illetve a zsebében tartott mobiltelefont.
A rablót korábban már Németországban is elítélték testi sértés miatt, mely tényre figyelemmel esetében mind a bűnismétlés, mind a szökés veszélye fennállt, emellett alaposan feltehető volt az is, hogy szabadlábon megnehezítené a rablás miatt ellene most megindított nyomozást.
A nyomozási bíró elrendelte az elkövetők letartóztatását.
0 Megjegyzések