A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

"Ki akarja nyitni az ajtókat" és betiltaná a migránsok visszatoloncolását a Frontex új vezetője


„Ki akarom nyitni az ajtókat” – szögezte le Hans Leijtens.


Hans Leijtens a holland katonai rendőrség korábbi parancsnoka az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex új igazgatója. Az első sajtótájékoztatójában megígérte,

megszüntetik a migránsok visszatoloncolását.

A Frontexet egyébként azzal vádolják, hogy az EU külső határairól kitoloncolták a migránsokat, valamint azokat eltusolták. Mint Leitjens mondta, tudja, hogy mennyi bizalmat vesztett el a Frontext, és helyre akarja ezt állítani.

„A visszatoloncolások nem törvényesek” – hangsúlyozta Leitjens – „Tilos. Felelős vagyok azért, hogy az embereim ne vegyenek részt semmiben, amit úgy hívnak, hogy visszatoloncolás. Azt hiszem, ez teljesen világos, és ez az a jogi keret, amelyben dolgozom.”

Átlátható Frontexet akar

Leijtens szerint Európa külső határainak védelme és az alapvető jogok kéz a kézben járnak. Azt is többször megígéri, hogy a Frontex átláthatóan fog működni a vezetése alatt. Az új igazgató megpróbálja elérni azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek azzal vádolják az ügynökséget, hogy együttműködik például a líbiai parti őrséggel.

Nem vagyok az a fajta igazgató, aki kerítést akar húzni a Frontex köré”
– mondja.

„Ki akarom nyitni az ajtókat. A nem kormányzati szervezeteket szívesen látjuk, ha tájékoztatnak minket és engem. És biztosítom őket, hogy választ kapnak a kérdéseikre.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések