A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Két gyalogost is elütöttek Jászberényben


Az elmúlt 24 órában történt. 

Egy jászberényi sofőr közlekedett személyautóval január 10-én délután Jászberényben, a Nagykátai úton.  Haladása során későn észlelte, hogy az előtte közlekedő autó megállt a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt, mivel bal oldalról két gyalogos kívánt azon átkelni – olvasható a police.hu-n.

Amikor a sofőr észlelte az előtte már álló másik járművet, erőteljes fékezésbe kezdett, de a nedves úton nem tudott megállni, így az ütközés elkerülése érdekében az autót a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára kormányozta, mely következtében érintőlegesen nekiütközött az álló járműnek, ezt követően továbbcsúszott a kijelölt gyalogos-átkelőhely irányába, és elütötte a két gyalogost.  A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – az egyik gyalogos könnyű, a másik súlyos sérülést szenvedett. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések