A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a rendőrök január 21-én egy nyírségi településen intézkedtek egy nővel szemben annak házában, amiért nem töltötte le „a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást".


A házban az intézkedés alatt ott volt a nő apja is, aki az egyik rendőrrel kiabálni kezdett. Sértegette és azzal fenyegette, hogy megszúrja, elvágja a torkát, szétveri a fejét és megöli.

A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el a házat, akkor „másik rendőrgyilkosság lesz".

A férfit végül őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak miatt. Végül gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol jogerősen 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélték, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztették.