Hirdessen itt

“Elfogadhatatlan, ami Kárpátalján történik” - Novák Katalin levelet írt Zelenszkijnek, de nem kapott választ


“Az ami most Kárpátalján történik, az elfogadhatatlan, függetlenül a háborútól is. Nem tudjuk szó nélkül tűrni, hogy eltávolítják a különböző épületekről a magyar zászlókat” -  jelentette ki Novák Katalin. A horvát elnökkel közös sajtótájékoztatóján azt is elárulta: levelet írt a kijevi látogatása után Zelenszkijnek, de nem kapott választ. 

“Az ukrajnai háborúról sokat beszéltünk elnök úrral, és ennek apropóján beszéltünk a kárpátaljai magyarságnak a helyzetéről is.

Tájékoztattam arról, hogy Kárpátalján 150 ezer magyar ember él, tehát a magyar kisebbség ott jelentős létszámú, és talán kevesen tudják azt, hogy ezeknek a kisebbségi magyaroknak a jogait most erősen megnyirbálják. 

“Az ami most Kárpátalján történik, elfogadhatatlan, függetlenül a háborútól is. Nem tudjuk szó nélkül tűrni azt, hogy eltávolítják a különböző épületekről a magyar zászlókat, amelyek korábban is ott voltak vagy olyan embereket bocsátanak el az állásukból most hirtelen egyik napról a másikra, akikkel eddig nem találtak problémát”

- jelentette ki Novák Katalin a Sándor-palotában a Zoran Milanovic horvát elnökkel tartott közös sajtótájékoztatójukon. 

A magyar köztársasági elnök kijelentette: az ukrán kisebbségi törvények jelenlegi változata Magyarország számára nem elfogadható. “És leginkább azért nem, mert láttuk, hogy ez a gyakorlatban milyen nehézséget jelent a magyar kisebbség tagjainak” - mondta Novák Katalin. 

“Tekintettel arra, hogy én az első perctől a párbeszédnek a híve vagyok Ukrajnával is, ezért is fogadtam el Zelenszkij elnök úrnak a meghívását Kijevbe tavaly. És amikor volt alkalmunk személyesen találkozni vele és a miniszterelnökkel - illetve később, amikor Kárpátaljára látogattam hazafelé, akkor ott a kormányzóval is és az elnöknek az oktatásügyekért felelős képviselőjével - akkor felhoztam ezt a kérdést” - mondta el a köztársasági elnök. 

“Kifejezetten tudomásukra hoztam azt, hogy Magyarországnak milyen szempontjai vannak, amikor a kisebbségi jogokról van szó, illetve a kisebbségi törvény megalkotásáról vagy módosításáról.

Tehát ismerik és ismerték a magyar szempontokat, és sajnos azt kell hogy mondjam, ezt nem vették figyelembe. Ezt láthatjuk most Kárpátalján nap mint nap

- konstatálta Novák Katalin.

Megerősítette, hogy a párbeszéd híve, és elárulta: nem a nyilvánosan, de volt egy levélváltása az ukrán elnökkel, “egy egyirányú levelezés” - fogalmazott. 

Elárulta, hogy az ukrajnai látogatását követően küldött Zelenszkij elnöknek egy olyan levelet, “amelyben kérte, hogy

legyenek tekintettel a magyar szempontokra és hogy a kisebbségi törvényt ne fogadják el az akkor tervezett változatban”.

Erre a levélre Novák Katalin még nem kapott választ - hangzott el.

”Illetve a válasz, ott van most Kárpátalján a mindennapokban kint az utcán. Szomorúan látom, hogy nem sikerült meghallgatni ezeket a magyar igényeket, és nemcsak Magyarországról, nemcsak a magyar kisebbségekről van szó” - jelentette ki, hozzátéve: “természetesen nekünk, magyaroknak ez a legfontosabb”. 

De mint mondta, látjuk azt, hogy nemcsak mi tiltakozunk - mondta, megemlítve a román, bolgár vagy a görög kisebbségnek a tagjait is, “ők is ugyanúgy szenvednek ettől az új kisebbségi törvénytől és annak következményeitől” - konstatálta. 

Novák Katalin kijelentette:

ha Ukrajna számára valódi cél az európai integráció, az Európához való tényleges közeledés, akkor el kell hogy fogadják azt, hogy a kisebbségek jogait garantálni kell Kárpátalján is, illetve Ukrajna egész területén. 

“Ezért is jó, hogy mi itt most Milanovic elnök úrral ilyen jó hangulatban, egyetértésben tudunk beszélgetni, mert így jó példát mutathatunk arra, hogy milyen az, amikor kölcsönösen garantáljuk a kisebbségi jogokat a két országban. Erre Horvátország és Magyarország együttműködése is egy kiváló példa” - hangoztatta a a horvát elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin.

Milanovic: “Miért hallgat az EU?” 

Milanovic a kérdés kapcsán azt mondta: nem érti, hogy az ukrajnai kisebbségi kérdésről miért hallgat az EU. Felidézte, hogy ő személy szerint Horvátországban nagyon sokat tett a kisebbségi jogokért. A szerb kisebbségek jogaihoz hasonló kisebbségi protokollt kellene alkalmazni Ukrajnában is - hangoztatta. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések