Hirdessen itt

Egy 15, 16 és egy 20 éves lány kényszerített prostitúcióra egy 12 éves gyereket


A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három fiatal lánnyal szemben, akik 2020 februárjában – egyikőjük 2021 márciusában is – „anyagi haszonszerzés érdekében kiskorú lányokat bírtak rá, vagy próbáltak rábírni arra, hogy férfiak részére szexuális szolgáltatást nyújtsanak". 


A vádirat szerint a vádlottak, akik az elkövetéskor 15, 16 és 20 évesek voltak, 2020. február 18-án találkoztak az akkor 12 éves, a közlemény szerint „életkora, családi háttere és anyagi lehetőségei miatt könnyen befolyásolható, kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettel".

A három lány a 12 éves lányt a IX. kerületbe, az Üllői útra vitték, ahol rávették a gyereket, hogy „végezzen prostitúciós tevékenységet", az azért kapott pénz felét pedig megkaphatja. A közlemény szerint a gyerek megijedt a 16 éves lány fenyegető stílusától, emiatt „az ő közvetítésével szexuális aktust létesített egy férfival".

A közlemény szerint eközben a két másik lány egy másik, szintén kiskorú lányt próbált prostitúcióra kényszeríteni, a tiltakozó gyereket többször meg is ütötték. Ezt látta a 12 éves lány is, aki megijedt, és emiatt aznap még három másik férfival is lefeküdt, az ezért kapott pénzt pedig odaadta az őt kényszerítő lányoknak.

A vádlottak közül a 16 éves lány egy évvel később, 2021 márciusában egy harmadik, szintén nehéz élethelyzetben lévő 16 éves lányt is prostitúcióra kényszerített. A lányt egy IV. kerületi lakáshoz kísérte, ahol a lány lefeküdt egy férfival, aki tisztában volt vele, hogy a lány még csak 16 éves. Amikor a lány másnap nemet mondott egy újabb alkalomra, a 16 éves vádlott megfenyegette, hogy kompromittáló videót tesz ki róla az internetre. A fenyegetés miatt a lány még több alkalommal is lefeküdt a férfival.

A Fővárosi Főügyészség emberkereskedelem, gyerekprostitúció és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a gyerekprostitúciót kihasználó férfival szemben is vádat emelt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések