Hirdessen itt

Bevásárolni indult, bordatöréssel végezte az edelényi férfi


Az edelényi bolt előtt ütötték-verték áldozatukat. A földön heverő férfit egyikül megtaposta. 

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen súlyos testi sértés bűntette. A vádirat szerint a két férfi 2021. decemberében egy edelényi boltba indultak bevásárolni. Közülük az egyik ittas állapotban volt, és amikor a bolt udvarára megérkeztek, meglátta a lépcsőn ülő haragosát, szidalmazni kezdte a férfit, majd ököllel szemen ütötte. 

A bántalmazást látva, egy szintén az udvaron tartózkodó férfi félelmében bemenekült a boltba, de a támadó utánament és tenyérrel arcon ütötte, amikor pedig kijött, ismét rátámadt a még mindig a bolt előtt tartózkodó és egyébként szintén ittas állapotban lévőre. Dulakodni kezdtek egymással, földre kerültek, a támadó ököllel három alkalommal a fején megütötte áldozatát, mire a vele együtt érkező férfi is odament és a földön lévőbe többször belerúgott, a hátát megtaposta.

Felfüggesztett börtön lehet belőle 

A sértett férfi a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett el. Az ügyészség mind a büntetlen, mind pedig a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések