Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Visszatért a Földre az Orion űrhajó


A tesztrepülés teljes költségvetése 4 milliárd dollár (mintegy 1600 milliárd forint) volt.


A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése.

Az űrhajóegység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perckor volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt. A NASA új Hold-programja az Artemis, amelynek első, egyelőre ember nélküli repülése volt az Artemis I. Célja az űrhajó-kapszula tesztelése volt az emberrel teendő utazások előkészítésére.

A rakétát, orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel és számos tudományos mérőeszközzel, november 16-án bocsátották fel a floridai Kennedy Űrközpontból. A tesztrepülés teljes költségvetése 4 milliárd dollár (mintegy 1600 milliárd forint) volt. A NASA célja, hogy az évtized második felében újra ember léphessen a Holdra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések