Fricz Tamás írása a Magyar Nemzetből
Korábban már írtam egy cikket lapunk( Magyar Nemzet,- a szerk.) hasábjain az Európai Bizottság elnökéről Ki áll Ursula von der Leyen mögött? címmel (Magyar Nemzet, 2022. szeptember 3.). A legújabb „kedves” hír róla: úgy döntött, hogy nem utazik Budapestre a magyar helyreállítási terv elfogadása miatt, holott ezt eddig minden tagállam esetében megtette. Nagyon köszönjük e baráti gesztust! Cserébe én egyet tehetek: még részletesebben bemutatom ennek a korántsem önálló, korántsem szabadon cselekvő politikusnak a hátterét. A könnyebbség kedvéért nagyon röviden megismétlem az akkor írottakból a legfontosabbakat, s utána folytatom.
Először is Ursula von der Leyen korábban meglepően sokszor, összesen négyszer vett részt a globális elit egyik legfontosabb fóruma, a Bilderberg-csoport évente megrendezett összejövetelein, ami vitathatatlanul a globális elittel való „csodálatos barátság” kezdetének tekinthető. De arról is írtam, hogy Ursula von der Leyen tanácsadói sem akárkik. Köztük van Peter Piot, aki az egészségügyben utazik, s kitűnő kapcsolatokat ápol Bill Gatesszel és a Bill and Melinda Gates Alapítvánnyal, amely a WHO egyik fő szponzora, illetve David M. Rubinstein, aki igencsak befolyásos figura a globális eliten belül, számos intézménynek (Trilaterális Bizottság, Atlanti Tanács, Világgazdasági Fórum stb.) a tagja vagy vezetőségi tagja.
Mindebből azt a következtetést vontam le, hogy Ursula von der Leyen jobban és erősebben kötődik a globális erőközpontokhoz és személyekhez, mint az európai népekhez és intézményekhez, vagy keményebben fogalmazva az európai uniós országok érdekeihez.
Ehhez tennék most hozzá egy-két adalékot, amely ezt a képet tovább színesíti, még kontúrosabbá teszi.
Az EB jelenlegi elnöke – akit korábban „német jégkirálynőnek” is neveztek – a London School of Economicsra járt, ebben az időszakban pedig a Fábiánus Társaság tagja lett. A Fábiánus Társaság, amely 1884. január 4-én alakult meg Londonban, kifejezetten globalista célokat tűzött és tűz ki maga elé. Az „új világrend” híve, mely egyfajta globális kormányzásra épül a jövőben, s ez a kormányzás a liberális gazdaság és a diktatúra egyfajta ötvözete lenne. Fontos kiemelni, hogy a London School of Economics a Fábiánus Társaságból született meg 1895-ben, az alapítás egyik fontos finanszírozója a Rothschild-ház volt, maga az egyetemi épület is a Rothschildok beruházásának köszönhető.
De itt most térjünk át az elnök asszony uniós vakcinabeszerzéssel kapcsolatos botrányos ügyére, amelynek koránt sincs vége, inkább az elején tartunk. Ezzel kapcsolatban már korábbi cikkemben is említettem, hogy az elnök asszony szoros kapcsolatban áll a Pfizer főnökével, Albert Bourlával, és a nyilvánosság teljes kikerülésével, mobilüzenetek, sms-ek váltásán keresztül jutottak el egy megállapodásig 2021 áprilisában, amelynek értelmében az Európai Bizottság eddigi legnagyobb gyógyszervásárlásáról állapodott meg a céggel, konkrétan 1,8 milliárd dózis vakcinát vásárolt 35 milliárd euróért, amelyet természetesen az európai tagállamok, közvetve az európai polgárok pénzéből fizettek ki a Big Pharma cégnek.
Ám ma már azt is tudjuk, hogy a vásárlás előtt, 2020 decemberében férje, Heiko von der Leyen az Orgenesis nevű gyógyszergyártó cég igazgatója lett, amely cég – egészen véletlenül –szorosan együttműködik a Pfizerrel. A Pfizer és az Orgenesis legfőbb részvényesei pedig azonosak. Ezek a világ két legnagyobb vagyonkezelő cége, a BlackRock és a Vanguard. A fő részvényes ugyan a két cégnél a második legnagyobb, a Vanguard, de 2021 óta a „gigász”, a BlackRock legnagyobb részvényese a Vanguard. A részvényesek között érdemes megemlíteni olyan „csekélységeket”, mint a Rothschild Investment Corporation, az Edmund de Rothschild Holding, az Orsini család Olaszországból, a Bush család (az elnökök családja!), a DuPont, a Morgan, a Vanderbilt család, illetve – itt kéretik megkapaszkodni – a brit királyi család.
Ennek hátterében az a tény, hogy 2021 áprilisában az elnök asszony és a Pfizer elnöke, Albert Bourla sms-ekben állapodott meg a vakcinák megvásárlásáról, minimum nagyon gyanús.
A bizottság elnöke a mi pénzünkből 1,8 milliárd adag vakcinát vásárolt a Pfizertől 36 milliárd dollárért. A probléma ezzel csak az, hogy az unióban is vannak szabályok arra, hogy szerződéskötések esetén – különösen ilyen horderejű ügyben! – meg kell felelni az átláthatósági szabályoknak. Nos, ezt az unió egyik legfőbb vezetője alapjaiban megszegte.
Ez óriási botrány, s „valami” azért történt. Három szerv kezdett azóta vizsgálódni az ügyben, de ne lepődjenek meg, egyelőre semmilyen eredményre nem jutottak. Először Emily O’Reilly, az unió ombudsmanja tett fel kérdéseket az elnök asszonynak a titkos sms-ekkel kapcsolatban. Sokáig semmilyen választ nem kapott, végül úgy nyilatkozott az EB, hogy az ominózus sms-ek egész egyszerűen elvesztek. Reális, hihető, elfogadható válasz – kóbor apácáknak. Ha azt válaszolják, hogy „eltüntetődtek”, akkor az már vélhetően közelebb állt volna az igazsághoz.
Később az Európai Számvevőszék is vizsgálódni kezdett, de hogy hol tartanak, arról egyelőre semmi hír. Végül harmadikként Laura Condruta Kövesi európai főügyész is bejelentette, hogy vizsgálatot indított a bizottság elnöke ellen. Ennek a vizsgálatnak az állásáról sem tudunk semmit...
Talán nem tekinthető véletlennek az sem – bár erről nem sokat hallunk itthon a hírekben –, hogy öt európai parlamenti (EP) képviselő követelte és követeli az elnök asszony lemondását.
Itt arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy 2022. október 10-re tárgyalást tűzött ki az EP, amelyre meghívták Albert Bourlát, hogy nyilatkozzon a botránnyal és a vakcinával kapcsolatban. Bourla azonban nem volt hajlandó tanúskodni, és meglehetősen pökhendi módon még csak meg sem indokolta távolléte okát. Elküldte viszont maga helyett Janine Smallt, a Pfizer nemzetközi piacokért felelős elnökét. Sokat nem lehetett megtudni tőle a tárgyaláson, igazából ami nagyot „robbant”, az az volt, hogy Robert Roos holland képviselő a vakcinák hatékonyságáról kérdezte meg a hölgyet, arról tudakozódva, hogy vizsgálták-e a vakcinákat abból a szempontból, hogy valóban védnek-e a vírus ellen, képes-e a vakcina megakadályozni a vírus elkapását és továbbadását. Small erre azt válaszolta, hogy ezt nem vizsgálták, mert gyorsan kellett lépniük. Hozzátette, gyors leveleket váltott európai államok vezetőivel a vakcinák ügyében. Tehát csak úgy mellékesen jegyzem meg: a vakcina nem egészen az, mint amiről eddig tudtunk…
De térjünk vissza kedvenc elnök asszonyunkhoz. Róla Martin Sonneborn EP-képviselő – egyébként a honfitársa – azt mondta róla tömören: „híján van minden erkölcsnek”. Ennél sokkal megdöbbentőbb, hogy 2021 decemberében az elnök asszony azt nyilatkozta a sajtónak, hogy támogatja a nürnbergi kódex eltörlését és ebből következően a vakcina kötelezővé tételét. A nürnbergi kódex 1947-ben lépett életbe, azzal a céllal, hogy a náci orvosi kísérletek szörnyűségeiből kiindulva megtiltsa, hogy orvosi vizsgálatokat, kísérleteket emberekre kényszerítsenek beleegyezésük nélkül. Vagyis nyilvánvaló, hogy a vakcinázás kötelezővé tételét készíti elő ő is – a WHO és például a Klaus Schwab vezette Világgazdasági Fórum (WEF) mellett.
Befejezésül annyit: Von der Leyen tagja a WEF kuratóriumának, rajta kívül még tag e vezérkarban például Larry Fink, a BlackRock elnöke, Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa és David M. Rubinstein is, aki az ő tanácsadója. Az EB elnöke a 2020-as WEF-gyűlésen természetesen jelen volt, s elmondta:
Schwab úr nagy újraindítása [a Great Reset, Klaus Schwab félelmetes terve a szép új kommunizmusról] valós, és a tömeges oltás az első lépés a megvalósítás felé.
És ehhez hozzátette még:
Hölgyeim és uraim, a globális társaságok iránti igény és a változások felgyorsulása lesz a nagy újraindítás mozgatórugója és ezt példátlan lehetőségnek látom.
Én viszont egészen más dolgot látok példátlan lehetőségnek. Azt, hogy ha nyílik rá alkalom, takarítsuk el az Ursula von der Leyen által vezetett, brüsszeli globalista bagázst az unió éléről – hazánk és az európai emberek érdekében. Itt és most, amíg nem késő!
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója - Fricz Tamás írása megjelent a Magyar Nemzet hasábjain
0 Megjegyzések