A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Sokallotta a tizenöt év fegyházat a jászladányi feleséggyilkos


A Szolnoki Törvényszék a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indított ügyben a napokban tartott előkészítő ülést.


Ennek előzménye, mint arról hírportálunk is beszámolt, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség ez év augusztusában vádat emelt azzal a 23 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki 2021. december 30-án jászladányi otthonukban, közel 130 szúrással halálra késelte feleségét. Tette ezt azután, hogy a nő bevallotta, hogy megcsalta őt.

A vádirat szerint a férfi és felesége tavaly december harmincadikán délelőtt, jászladányi családi házuk egyik szobájában szerelemféltésből órákon át veszekedtek, igaz, a vita már előző este elkezdődött. A férfi nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet. Előkapott egy konyhakést, a felesége felé nyújtotta, és azt mondta neki, ölje meg őt, vagy ő fogja megölni az asszonyt. A nő a kést a férfi kezéből elvette és a földre dobta. A férj felvette azt, és feleségét a nyakán, majd testtájékon, összesen százhuszonnyolc(!) alkalommal megszúrta.

A férfi ezután a felesége holttestét a szobában lévő franciaágy ágyneműtartójába rejtette, a saját felsőruházatát lecserélte, a ruhákat, valamint a kést a szobában lévő, használaton kívüli kályhába rejtette. Lezárta a szoba ajtaját, és a házban tartózkodó édesanyját arra kérte, hogy hagyja a feleségét pihenni, mert alszik, ő maga pedig elment otthonról.

A nő halála a számos késszúrás okozta sérülések keletkezése után huszonöt-harminc perc elteltével következett be, mely idő alatt a nő sérülések száma miatt különösen nagy szenvedést, gyötrelmet élt át.

Az ügyészség a vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben – amennyiben a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – tizenöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre tett indítványt. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és írásbeli vallomást csatolt. Az ügyészi „ajánlatot” azonban nem fogadta el, és a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le, így az eljárás 2023. február 21-én tárgyaláson, bizonyítás felvételével folytatódik – tájékoztatta hírportálunkat a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések