"Még el sem fogadta az EU a magyar Helyreállítási Tervet, már szemérmetlenül lopnak belőle" címen publikált blogposztot vasárnap Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Jávor a Helyreállítási Tervet (HET) lapozgatva bukkant rá, hogy az alapján Mészáros Lőrinc 146,8 milliárd forintból újíthatná fel a Békéscsaba-Lökösháza vasútvonalat, egy síkvidéken áthaladó pályaszakaszt, melyen még jelentősebb műtárgyak sincsenek.
Vagyis kilométerenként 4,85 milliárd forintból,
miközben az EU-ban teljesen új nyomvonalon, a 250 km/h-ás
minimumsebesség megkövetelte speciális pályával építendő gyorsvasúti
hálózat kilométerenkénti költsége 4,9 milliárd forint kilométerenként.
Jávor
ide idézi, hogy a szintén a HET-ben szereplő Almásfüzitő-Komárom
szakasz korszerűsítése papíron kilométerenként 1,83 milliárd forintba,
2,5-szer kevesebbe kerül.
Jávor szerint azért lehetséges, hogy
Magyarországon egy alföldi, normál vasúti pálya felújítása annyiba
kerül, mint Európában egy teljesen új szuperexpressz vonalának
kiépítése, mert a pályázatot már tavaly elnyerte Mészáros Lőrinc és a
Strabag konzorciuma, ráadásul Jávor szerint eleve túlárazottan. De
annyira, hogy a mostani költségek harmadával meghaladják az eddigi
legdrágább, amúgy szintén Mészáros által épített vasútvonal, a debreceni
BMW-gyárhoz vezető 15 kilométeres vasúti pálya kilométerenként 3,6
milliárd forintos költségét.
0 Megjegyzések