A magyar kormányfő szereplési mennyisége „8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta Tölgyessy.
Tölgyessy
Péter volt a Partizán vendége. A volt SZDSZ-es politikus másfél órán
keresztül elemezte a bel-és külpolitikai helyzetet, a kormány előtt álló
kihívásokat. A jelenlegi szituációt egy meteorológiai hasonlattal írta
le: „gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli
szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és
óriási égzengés lesz”.
Infláció vs. válságkezelés
Tölgyessy
szerint egyszerre kell megküzdeni az inflációval, a költségvetési
hiánnyal, a munkahelyek veszélybe kerülésével, és az uniós pénzeket
visszatartó EU-val, ennyire sok baj pedig még soha nem gyülekezett a
Fidesz feje körül.
Ugyanakkor a Fidesz már bebizonyította, hogy
képes a sikeres válságkezelésre – ezt tette 2010 és 2013 között –,
kérdés azonban, hogy az az eszköz, amihez ért – a növekedésre épülő
gazdaságpolitika – a mostani súlyos infláció idején beválik-e – tette
hozzá.
Tölgyessy úgy véli, a kormány számára a legnagyobb
veszélyt most az infláció jelenti, Az elemző szerint a mostani magyar
helyzetet a visegrádi országokéval érdemes összehasonlítani. A cseheknél
és a lengyeleknél most 16–17 százalékos az infláció, nálunk 23,1
százalék. Ez a 6–7 százalékos többlet nem a háborús vagy a szankciós
infláció, hanem az Orbán-rendszer többletinflációja,
Ez az Orbán-infláció, ha úgy tetszik
– mondta.
Orbán a nagyvilágban
A műsor egyik érdekes része volt, amikor az expolitikus Orbán Viktor nemzetközi szerepéről beszélt.
Akár tetszik, akár nem a baloldalnak, világpolitikai tényező lett ”
– mondta Orbánról Tölgyessy. Kérdésre hozzátette: Orbánnal tele van a világsajtó.
„Az
ország méretéhez képest nagyságrenddel magasabb a szereplési
mennyisége, amely nagyjából a mindenkori olasz miniszterelnökével
azonos. Nem éri el Franciaország első számú emberét, de 8-10-szer
nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi” – mondta
Tölgyessy.
Tölgyessy nem sok esélyt lát arra, hogy a hazai
ellenzék képes lenne megdönteni az Orbán-rendszert, és véleménye szerint
a tanárok mozgalma sem képes erre. A választók 2022-ben nem akarták,
hogy ez az ellenzék vezesse az országot, és a többség véleménye most is
az, hogy egy ilyen válság idején erre az ellenzékre nem lehet rábízni a
hazát – mondta.
0 Megjegyzések